MOA ROMOK (1974. TÁRGY)
Bár az idő és a természet mindent megtett azért, hogy a letűnt moa civilizáció nyomait eltűntesse, mégsem járt teljes sikerrel. Itt-ott még feltűnnek a különös épületmaradványok, amelyek tükörsima kőlapokból, és más, sosem látott, sosem tapintott anyagokból épületek. Mindegy, hogy a szűnni nem akaró homokvihar temette be, vagy a buja dzsungel nőtte körül vegetációjával, esetleg az örök hó birodalma terült-e rá, mindig akad egy-egy fura nyílás, egy furcsa bejárat, egy beszakadt oldalfal, vagy tetőrészlet, ahol az egykor volt épületek mélyére lehet hatolni. Hisz jártál már phua-kúpban, és tán olyan labirintusban is, amelyet a moák terveztek, ezért biztosan tudod, hogy semmi jóra nem számíthatsz odabenn, mégis ellenállhatatlanul vonz a sejtelmes sötétség. Ha meg akarod kísérteni a szerencsédet, a KUT parancsot kell kiadnod 25 TVP-ért, fordulónként egyszer. Titkosírás megfejtésére, jelszó kimondására, különleges kulcsra vagy mászó eszközre ehhez nem lesz szükséged. A moa romokban még ma is dereng egy kiapadhatatlan energiaforrás által működtetett, halvány irányfény, ezért világító eszközre, vagy fénykeltő varázslatra nem lesz szükséged.

Egyszer jön szörny a romok között:
- nerub száműzött vagy ryuku káoszutazó vagy csodálatos remete vagy óriás sziklozug vagy moa szellem vagy Naso thin szelleme vagy moa szerkezet vagy gépszörnyeteg

Kincs pl.:
- 1 smaragd orrkarika, 4 purifikátor háj
- 6 madártoll, 1 rubin fejék, 1 fekete immunitáskő
- 15 rézdarab, 169 arany
- 7 adamantit, 1 Holtak Könyve
- 5 remák szív, 2 sötét ital, 1 tudás gyöngye
- 377 arany, 3 Huddens elixírje, 1 sejtfiatalító
- 781 arany, 5 dorony tüdő
- 1 gyémánt karperec, 14 pirkit, 1 fenőkő
- 9 sárkánypikkely, 8 kaktuszbogyó
- 16 vasérc, 2 purifikátor háj
- 1 rubin fejék, 8 rézdarab, 1 moa relikvia
- 16 dorony tüdő, 3 ork csodaszer
- 1 áldott kő, 10 rézdarab
- 5 borkonyó bibe, 1 rubin fejék
- 714 arany, 1 kockagyémánt
- 2 sáfránypor, 6 ezüstdarab
- 3 sárkánypikkely, 1 rubin fejék, 2 mágusok itala
- 5 Thargodan esszencia, 3 szent jogar
- 189 arany, 6 Thargodan esszencia, 1 moa relikvia
- 39 arany, 2 áldott kő
- 1 gyöngyberakásos öv, 9 rézdarab, 3 ryuku katonai kötszer
- 199 arany, 2 ében dobónyíl, 1 Rahn ékkő

2022.01.03.
A Yaurri felderítő verseny nem érvényes a moa romokra, elhagyott kalózhajóra, elhagyatott házra, halálkúpra és szirén gyöngypalotára. Itt nem számolja a szörnyeket az eseményben, nincs plusz TP, plusz szörny, se pluszkincs.


Súly : -
Eladási ár : 0 ap
Vételi ár : 0 ap

Miből készíthető/nyerhető ki:
-
Mi kell a készítéséhez:
-
Minek a feltalálásához 
készítéséhez kell :
-