LÁNGTENGER (#278 VARÁZSLAT)

*Mentődobás nincsen ellene.



A képességeit tekintve azt hiszem érthető, hogy ez a varázslat jelenleg nem kerülhet kalandozó kezébe. Bár varázspont és anyagi komponens költsége tetemes, az 5000 életpont sebzéssel a legtöbb szörnyet, illetve kalandozót még a varázslatkörben ki lehetne végezni. Épp ezért ez a varázslat nem túl gyakori még a szörnyek kezében sem a Túlélők Földjén. Konkrétan egyetlen teremtményről tudunk, amely ezt a támadó varázslatot használja, ez pedig a Tűzmester. Mielőtt a lény karjaiba rohannánk, hosszú procedúrán kell végigmennünk: először végig kell járnunk az összes keleti, varkaudar látógömbből előkerült labirintust, majd két ónixkulcsot kell szereznünk a nyugaton ragadt kalandozóktól. Ezután bejárhatjuk a tűz létsíkjának előcsarnokát (ennek térképe szintén a látógömbből kerül elő). Tűzmesterből kettő van a labirintusban, legyőzésük épp emiatt a varázslat miatt nem egyszerű feladat. Levédésének biztos módja egyelőre nem ismert a kalandozók berkeiben. Az egyik taktika, hogy Kreiton főzet felhajtása után szálljunk vele szembe, és a lötty hatásaként - amint kivégez a varázslat, fel is támadunk -, folytatjuk a csatát. A másik taktika az agytaposás és a Derit sodronynadrág által okozott hatásokra épülő, "talán a varázslat kudarcot vall" jellegű próbálkozás. Ez utóbbival a fő gond, hogy ha a sors nem így akarja, a D.E.M.-ezéssel messzire repülhetünk. Mivel a varázslat nem kifejezetten Ghallán őshonos tűzvarázslat, a Védelem a tűz ellen rúnái nem védenek meg ellene. Van azonban egy hideg alapú varázslat, a Jégmágia, melyet ha felhúztunk magunkra, tökéletes biztonságba kerülünk a Lángtenger támadása ellen.

[ forrás: Alanori Krónika ]


Típus:
teológia
Szféra: -
Mentő:
Hatóidő:
azonnali
Hatás:
az ellenfél fixen 5000 életpontot sebződik
Egyéb:
Max. hatásfok:
0
Használata:
-
TVP költség:
0
VP/PP költség:
200
Anyagi komponens: