HALÁLOS ÉRINTÉS (#271 VARÁZSLAT)

A Zarknod piramisában gyártatott kesztyűk enciklopédiája szerint:

"kesztyű minden fordulóban egyszer egy halálos érintés varázslatra képes, ami 10000 sebzést okoz egy nem-neves szörnynek. Beállítani az FTV 271 parancs kiadásával lehet."



Zarknod piramisában minden faj számára speciális, az igényeiknek legjobban megfelelő páncélszettet gyártanak. Ennek egyik eleme a kesztyű is, mely körönként egyszer többek között erre a Halálos érintés varázslatra képes. A célpont számára nincs menekvés, kivéve persze ha az egy halálvarázslatokra immúnis lény, vagy egy "neves" szörny, mert ezek ellen a varázslat hatástalan marad. Kalandozókra egyáltalán nincs hatással. S mely szörnyek számítanak nem nevesnek? Melyeknek szintje nem nagyobb 60-nál, neve pedig kisbetűvel kezdődik. Kivételek a Thargodanok, mert bár nagybetűsek, a Halálos érintés szintén képes őket megsebezni. A kesztyű illetve a benne lévő varázslat használatához TV, vagy FTV parancsot kell kiadnunk úgy, hogy az a kezünkön van. Ez a kör hátralevő részében fellelt első olyan lényre fog kisülni, mely megfelel a beállított feltételeknek. A forduló hátralévő részében nem lő a kesztyű több varázslatot. Jelenleg nem tudunk olyan szörnyről, amely Halálos érintést használna (itt persze az olyan továbbfejlesztett változatra gondoltunk, amely a kalandozókra sem hatástalan). Amennyiben a jövőben lesz ilyen, az alábbi módokon kerülhetjük csak el, hogy ne sebződjünk közel 10000 ÉP-t: ha agytaposást húzunk, illetve derit sodronynadrágot, vagy csillogó fülbevalót hordunk, ezzel is csökkentve az esélyét az ártó varázslat létrejöttének. Semmilyen más ismert dolog nem használ ellene.

[ forrás: Alanori Krónika ]


Típus:
-
Szféra: halál
Mentő:
Hatóidő:
azonnali
Hatás:
célpont 10000 ÉP-t sebződik
Egyéb:
Max. hatásfok:
0
Használata:
FTV listából, ha van faji kesztyű a kezeden
TVP költség:
0
VP/PP költség:
0
Anyagi komponens:
-