SZOPÓKŐÍRTÁS (#174 VARÁZSLAT)
Vége! Elég volt a szopókövek irtóztató rémuralmából! Hiszen mostanában már minden második kalandozóra jut egy szopókő, és hiába a fény szentélye és más eszközök, a szopókövek száma napról napra növekszik. Az alanori papok egyik ajándéka ez a varázslat, amelyet jutalmul a térkapuk bezárásért most eljuttatnak szinte minden, papi mágiát használni képes kalandozóhoz. Mindössze 10 VP és 5 TVP árán megsemmisíti az összes, birtokodban levő szopókövet. Sajnos a művelethez szükséges energiát egy titkos helyről vonja el a varázslat, és ez az erőforrás igencsak szűkös: ezért mindössze egyszer használhatod, ezután elfüstöl a fejedből. Sok sikert! Vessünk véget a Ghallát sújtó ragálynak!



Ezt a varázslatot a játékban sehogy sem lehet megszerezni, egy alkalommal minden játékos megkapta, amikor a térkapukat sikerült bezárni. A varázslat egylövetű, azaz használata után elfelejted.
A varázslatot azért osztottuk ki, mert annakidején már nagyon elszaporodtak a szopókövek Ghallán, lépni nem lehetett tőlük, és a normál szopókőpusztítás varázslat mellett kellett adni valamilyen eszközt a kezdők számára is.
(93-as keleti minoszkúpban is meg lehet tanulni egyszer.)

[ forrás: Alanori Krónika ]


Típus:
teológia
Szféra: -
Mentő:
Hatóidő:
azonnali
Hatás:
megsemmisíti az összes, birtokodban levő szopókövet
Egyéb:
Max. hatásfok:
0
Használata:
V 174
TVP költség:
5
VP/PP költség:
10
Anyagi komponens:
Megszerezhető:
87. mínoszkúp 1. szint 11. ref. pont
ÉS
93. mínoszkúp 2. szint 36. ref. pont