NAPOS ZSOMBÉKOS (2465. TÁRGY)
A mocsárban helyenként kisebb, napsütötte szárazulatokra bukkanhatsz. A szárazulatot persze csak a mocsári környezethez viszonyítva kell érteni, azaz ez a terület is nedves, süppedékes, helyenként pocsolyás. De az éltető napsütés mindig vonzza a mocsárban élő lényeket, akik szívesen heverésznek,az ilyen zsombékosokban. Meglepő módon itt olyan lényekkel is találkozhatsz, amikkel csak úgy, a mocsárban sétálva nem. Még ezek az amúgy rejtőző lények is szívesen töltik néha itt az idejüket. Ha mindez nem lenne elég, ezeket a helyeket alaposan átkutatva ősi kincseket találhatsz, amiket vagy a mocsár lakói rejtetek el, és már régen elfeledtek, vagy csak úgy "elvesztek" a zsombékosban történő napozás, heverészés közben. A zsombékos sikeres felderítéséhez először is némi osonás és cserkészés szükséges, majd miután biztosítottad, hogy ne zavarjanak meg, utána alaposan átkutathatod. Ez ugyanúgy KUTatásnak számít, mint a többi "csatamező jellegű" tereptárgy esetében, és 120 TVP-nyi idődet emészti fel. Amikor már mindent átnéztél, nem érdemes tovább időznöd, így odébb állsz. Nem fontos ugyan, de ha némileg békésebb időben érkeztél volna az Élet síkjára, akkor a legtöbb zsombékost gond nélkül átkutathattad volna, mert az ott napozó lények többnyire békések. A mostani zaklatott időben azonban, Sheran eltűnése miatt, nem számíthatsz békés kutatásra.

Négyszer jön szörny a napos zsombékosban:
- első: ragacsos iszappolip / mocsári csobbanó / iszapmester / pocsolyaboa
- második: zsámbékos gigarák / tőzegelementál / lápi gyíkkirály / lápi tündér
- harmadik: zsámbékos gigarák / tőzegelementál / lápi gyíkkirály / lápi tündér
- negyedik: hétfejű hidra / háromfejű hidra / gyganthyl / ősvarangy

Kincsek pl.:

- 506 arany, 2 íjászkence, 5 gernim balzsam, 3 katonai kötszer és egy agyértágító kenőcs

- 708 arany, 3 csillogó nyakék, 3 katonai kötszer, 11 felhővessző és egy kisebb reverziós prizma

- 14 trikornis szarv, 1 zanszilánk, 4 mérgezett csonttű, 3 teriád kobak, 39 arany, és 5 védőkristály

- 3 viharhomok, 2 azúrtoll, 6 katonai kötszer, 2 fenőkő, egy agyértágító kenőcs és 2 védőkristály

- 5 katonai kötszer, 4 gernim balzsam, 4 földesszencia, 3 rubin fejék és 4 tleikan életkő

- 2 tűzesszencia, 2 smaragd orrkarika, 10 felhőnyíl, 2 gyöngyberakásos öv és egy szerencsezselé

- 9 felhőnyíl, 2 mutáns csont, 921 arany, egy titanitdukát és 3 ében manakő

- 3 aranyló ugarhéj, 3 adamantit, 3 zanszilánk, 6 gernim balzsam és egy bűvital

- 5 teriád kobak, 1 azúrkristály, 3 negátortoll, 7 felhővessző és egy nerub elixír

- 2 zanszilánk, 4 fűzgumó, 2 aranyló ugarhéj, 5 katonai kötszer és 5 titanitdukát

- 5 borkonyó bibe, 3 fűzgumó, 14 felhőnyíl, 1 sztázisszilánk és egy fejlődéskő


Súly : -
Eladási ár : 0 ap
Vételi ár : 0 ap

Miből készíthető/nyerhető ki:
-
Mi kell a készítéséhez:
-
Minek a feltalálásához 
készítéséhez kell :
-