KITÁMASZTÓLÁNDZSA (1427. TÁRGY)
Az eltelt évezredek alatt a fegyverkovácsolás sokat fejlődött, vannak azonban olyan eljárások, amelyeket a ryuku mesterek a mai napig pont ugyanúgy végeznek, mint egykoron a titanit első értői. Ilyen, hagyományos eljárással készül a titanit lándzsa is, amit a katonák időközben kitámasztólándzsának kereszteltek el. Dhouga-pex, a legenda szerint ezt a majd' két méter hosszú, nehéz szúrófegyvert a rohamozó lovasok ellen gyalog hadba induló harcosok számára készítette. Tökéletesen meg is felel erre a célra, hiszen a ferdén a földnek támasztott lándzsa a vágtázó lovas páncélját könnyedén átlyukasztja. Persze, akinek az ereje akkora, mint a tiéd, és a szakértelme is megfelelő (min. 30-as), könnyedén forgathatja lándzsaként is ezt a 7D12+2 sebzésű szúrófegyvert. Kőkalapáccsal magad is elkészítheted egy vaskohónál, 200 TVP-nyi munka árán. Ehhez 6 titanitot, 18 pirkitet és egy fpi mintát kell felhasználnod. Mondják, hogy a ryuku katonacsaládokban mindenütt atyáról-fiúra száll a dhouga-lándzsa, így illetéktelenek sosem kaparinthatják meg. Te is úgy vigyázol rá, mint a szemed világára, és nem adod át másnak.

*A kitámasztólándzsa feltalálásához min. 110-es iq szükséges. A tárgy legyártásához 25-ös bányászat elég, pontosabb adat nem ismert.


Készítési költség : 200 TVP
Súly : 4.50
Eladási ár : 400 ap
Vételi ár : 0 ap

Fegyver sebzése : 7d12+2
Átlagsebzése : 47.5

Átadhatóság/lophatóság:
Nem átadható! Nem lopható!
Miből készíthető/nyerhető ki:
Mi kell a készítéséhez:
vaskohó, kőkalapács, min. bányászat: ?, 200 TVP
Minek a feltalálásához 
készítéséhez kell :
-