RHOI SISAKJA (1422. TÁRGY)
Lassan belátod, hogy minél többet tudsz meg a ryukukról, annál több új kérdés merül fel benned. Szinte minden legendájuk tartalmaz valami érdekességet, így Rhoi-pex története is biztosan segített felfedezni eme remek fejfedő elkészítésének titkát. A legendás páncélkovács szálfatermetű, izmos fiatalember volt, rettenthetetlen a harcban és igencsak ügyeskezű a fújtató mellett. ? volt az első ryuku kovács az Élő Istenek korszakának beköszönte óta, aki a titanitot ismét használni kezdte, és újfajta sisakot alkotott belőle. A történet szerint Rhoi-pex épp elkészült az első titanit sisakkal, mikor rablók támadtak rá, az istenek háta mögötti, kis műhelyében. ? azonban nem rettent meg. Fejébe nyomta e remekművet, és egy szál kovácskötényben, puszta kézzel verte szét a banditákat. Az alapanyag adott: 4 titanit, amit 10 pirkit elégetésével tudsz egy vaskohóban felolvasztani. A sisak pontos alakját 1 bev formázóminta adja, a súlyát pedig 3 mithril csökkenti. Érdekes, hogy ha a mithrilt titanittal ötvözik, a megmunkálásához nem kell mágia, csupán kőkalapács. A munka 150 TVP-nyi ideig tart, de az eredmény megéri a fáradozást: mert ez a fejfedő +10 sebzést és +10 védettséget biztosít viselőjének. Ja, és persze átadhatatlan.


Készítési költség : 150 TVP
Súly : 2.00
Eladási ár : 400 ap
Vételi ár : 0 ap

Átadhatóság/lophatóság:
Nem átadható! Nem lopható!
Miből készíthető/nyerhető ki:
Mi kell a készítéséhez:
vaskohó, kőkalapács, min. bányászat: ?, 150 TVP
Minek a feltalálásához 
készítéséhez kell :
-