JÉGÖLTÖZET (1086. TÁRGY)
Ahhoz, hogy a jégöltözetet elkészíthesd, a jéglények négy legellenállóbb testrészére, ill. komponensére lesz szükséged. Legalábbis Azomilla papnő ezt mondta. Ha ezek megvannak, a tárgyat KT 1086 paranccsal készítheted el, 50 TVP árán, de mivel a Sheran papnő varázslatára is szükség van ahhoz, hogy az jól funkcionáljon, kénytelen leszel a Természet Szentélye mezőjén állni. A jégöltözetet bármikor nem öltöd magadra (ezért a KF parancs nem is működik rá), csak ha kiadod a H 1086 parancsot. Ez egyben azzal is jár, hogy az Azomilla általi feladat végrehajtását megkísérelve, utazást teszel a jég létsíkjára nyíló dimenziókapuhoz. A tárgy nem átadható.

*kt 1086 elkészíted az 1086. tárgyat

Besétálsz a Természet Szentélyébe, ahol Azomilla papnő már vár rád. Kipakolod a tárgyakat, amit a jégöltözethez gondoltál. A házigazda bólint. - Rendben, szükség lesz a behemót körömre, ez képezi a páncél alapját. A mammut bőrrel fogjuk körbevenni. A felső részére rakjuk a hókutya nyakörvet, ez gallérnak fog tűnni, de miután megpiszkáltuk a benne rejlő jégmágia szálait, sokkal több lesz ennél. Végül a szélgömböt a páncélöltözet elejére, mellkas magasságba odarögzítjük. Az egybeolvasztó varázslattal létrehozott páncél meg fogja óvni az életed. Azomilla kántálni kezd, minek következtében a kijelölt tárgyak kavarogni kezdenek a levegőben, majd szép lassan, minden anyag a helyére kerül, pont úgy, ahogy a papnő az előbb ecsetelte. Elbűvölve figyeled az eseményeket, majd arra eszmélsz, már kész is a páncél, nem a legszebb, de annál hasznosabb darabja. - Most indulj - mondja a papnő. - Minél előbb öltsd magadra a páncélt, és hozd rendbe a dolgokat a dimenziókapunál. Ha rajtad a ruha, a következő varázsigéket kell kiejtened... Bólintasz, megjegyzed az utazás majd a kapuk bezárása varázslatok varázsigéit. Eután biztosítva az "ifjú" hölgyet arról, hogy minden rendben lesz, búcsút intesz.

h 1086 használod az 1086. tárgyat

Belebújsz a jégöltözetbe. Csontjaidat azonnal átjárja valamilyen különös melegség, és hirtelen izzadni kezdesz. Ideje indulni, mielott itt helyben rosszul leszel. Amint kimondod az Azomilla által megtanított varázsigéket, a táj megváltozik körülötted: minden leginkább egy kavargó örvényre emlékeztet, melynek a belsejébe kerültél. Borzasztó kényelmetlen érzés, ahogyan tested irányíthatatlanul forog a semmiben. De ez csak pár pillanat, aztán... A hirtelen nyomáskülönbség szinte lever a lábadról, de valahogy sikerül talpon maradnod. A kinyújtott kezed végéig sem látni el, hóvihar tombol, szürkévé halványult hópelyhek vágódnak arcodba, bénítják meg végtagjaidat. A tomboló szél folyamatos háttérzaja miatt teljesen megsüketülsz, agyad pedig lebénul félig ettől, félig a metsző hidegtől. Kell pár pillanat, mire az első tudatos mozdulatot megteheted, de addigra már törékeny jégréteg fedi tested minden porcikáját. De legalább életben vagy. A kapu pont itt van előtted. Csak homályos körvonalait látni, mégis szinte biztos vagy benne, hogy a kör alakú látomás egy dimenziókapu. "X" százalékig már csukva van. Jöhetnek a varázsigék. Amint kimondod az első szót, a jégöltözet sávban megreped rajtad. Ajaj, jó lesz sietni. Gyorsan elhadarod a többi varázsigét is. A távoli dübörgés arra utal, hogy a dimenziókapu zárulni kezdett. Aztán a zaj elhal, és a nyitott kapu még mindig ott van előtted. Nem koncentráltál eléggé a varázslatra, de hát ki lenne képes erre ilyen istentelen körülmények között! Az öltözet sávban felszakad rajtad, amikor egy láthatatlan erő visszarángat Ghallára. Talán el is ájultál egy rövid időre. Kimerültséged teljes. Lassan tápászkodsz fel, és lefejted magadról a rádizzadt, cafatokban lógó darabjait a valaha volt jégöltözetnek. A megpróbáltatásoktól eltekintve szenzációs élményekben volt részed. (+1% halhatatlanság.) ... tapasztalati pontot kaptál.

h 1086 használod az 1086. tárgyat

Belebújsz a jégöltözetbe. Csontjaidat azonnal átjárja valamilyen különös melegség, és hirtelen izzadni kezdesz. Ideje indulni, mielőtt itt helyben rosszul leszel. Amint kimondod az Azomilla által megtanított varázsigéket, a táj megváltozik körülötted: minden leginkább egy kavargó örvényre emlékeztet, melynek a belsejébe kerültél. Borzasztó kényelmetlen érzés, ahogyan tested irányíthatatlanul forog a semmiben. De ez csak pár pillanat, aztán... A hirtelen nyomáskülönbség szinte lever a lábadról, de valahogy sikerül talpon maradnod. A kinyújtott kezed végéig sem látni el, hóvihar tombol, szürkévé halványult hópelyhek vágódnak arcodba, bénítják meg végtagjaidat. A tomboló szél folyamatos háttérzaja miatt teljesen megsüketülsz, agyad pedig lebénul félig ettől, félig a metsző hidegtől. Kell pár pillanat, mire az első tudatos mozdulatot megteheted, de addigra már törékeny jégréteg fedi tested minden porcikáját. De legalább életben vagy. Vakon indulsz el a természet zord alkotásában, előre ameddig csak bírsz. Aztán egy rókaméretű állat, amit a szél cibál ide-oda, oldaladnak csapódik, te pedig eldőlsz mint egy zsák. Arcod a jéggé fagyott földfelülethez ér, de szerencsére nincs idő rá, hogy végérvényesen odafaggy, utolsó erőfeszítéseddel még feltápászkodsz. Ekkor egy távoli üvöltés harsogja túl a szél tombolását, talán épp egy hósárkányt ragadott meg a mindent elsöprő hurrikán? Aztán tekinteted a jégöltözetre téved: a mammutbőr sávban megrepedt az oldaladon, már csak pár rémisztő pillanat és teljesen lepattan rólad. Nincs idő késlekedni, a kaput keresni, talán itt van valahol, talán ha kimondod a kapuzáró varázsigéket, az is elég lesz. Szád azonban összefagyott... de talán a mormogás is elég lesz. Amint elmotyogod azt a három szót, amit a Természet Szentélyében bemagoltál, valami megváltozik... Távoli dübörgés jelzi, hogy sikerrel jártál. Az időjárás csillapulni kezd. De túl lassan, a mammutbőr öltözet teljesen szétreped, és a hurrikán egy kinyújtott szellőcsápjába kapaszkodva eltűnik a szemed elől. Jéggé fagysz a hirtelen hidegtől, elméd elveszti a kontrollt tested fölött, majd halk puffanással ájulsz el... Kinyitod a szemed, porcikáid sajognak, amelyik nem, azt abszolút nem érzed. Hideg van, de az égen gyönyörű látomás ragyog: a napkorong, melynek sugarai sejtelmes fényt árasztva magukból éppen a föld felmelegítésén fáradoznak. Hát sikerült, a dimenziókapu bezáródott. Hős lettél! Tömegek fogják isteníteni neved. Leamortizálódottságodat legyőzve feltápászkodsz, és végignézel magadon. A jégöltözet eltűnt, de elég sokáig volt rajtad ahhoz, hogy megmenthesse az életed. Ott vagy, az a táj vesz körül, ahonnan indultál. Az utazás véget ért. A természetfeletti kalandokkal nem csak beírtad magad a történelembe, de meg is ismertél valamit a Ghallán kívüli dolgokból. (+1% halhatatlanság). Hős vagy, de most már ideje folytatni utad. ... tapasztalati pontot kaptál.


Készítési költség : 50 TVP
Súly : ?
Eladási ár : 100 ap
Vételi ár : 0 ap

Átadhatóság/lophatóság:
Nem átadható!
Miből készíthető/nyerhető ki:
Mi kell a készítéséhez:
-
Minek a feltalálásához 
készítéséhez kell :
a hóvihart okozó dimenziókapu bezárására