TŰZDÉMON (7751. SZÖRNY)
Ghallán sokan úgy tudják, hogy a démon egyenlő a Thargodannal. Tévednek! A Sötét Földön már a Thargodanok előtt is léteztek gonosz, kaotikus, végtelen hosszú életű lények, azaz démonok. Ezek egyik fajtája a tűzdémon. Mikor a Thargodanok elözönlötték a Sötét Földet, a tűzdémonok, bár hatalmuk nagyobb volt a legtöbb Thargodannál, a számbeli fölény elől a Tűz síkjára menekültek. Ez még egy olyan korban történt, mikor a Tűz síkján még senki sem hallotta Raia nevét. Mikor Raia lett a sík ura, a tűzdémonoknak már nem volt hova menekülniük, így inkább torporba, egyfajta sztázisba merültek, Raiának pedig voltak fontosabb dolgai, mint a magmakamrák mélyén torporban alvó, pillanatnyilag ártalmatlan démonok. Most, hogy Dornodon lett a sík ura, a tűzdémonok szépen, lassan ébredeznek álmukból. Ez igen rossz hír számodra, mivel e lények többek között a mágia és illúziók mesterei is. Gyengébb ellenfeleiket már egy illúzióval is ki tudják ütni, de még az erősebb ellenfelek is gyakran csépelik a levegőt, mert a tűzdémon valójában nem ott van, ahol látszik. Ráadásul vannak annyira ravaszak, hogy a Tűz síkon nem tűzvarázslatokat használnak, hanem változatos, ámde igen erős mágiákkal pusztítják el ellenfeleiket. A helyedben elkerülném azt a magmakamrát, amiben egy tűzdémon ébredezik!


Szint : 225
TP : 580000
Védettség : 865-865-865
Életerő : 110000+
Támadás : 865
Sebzés : 4x 40d49+1000
4x 40d49+1000
5x 40d49+1000

Védő varázslat : speciális védelem
Támadó varázslat : -
Lőfegyver fázis : fantomharc
Spec képesség : ?
Komponens / Kincs : ?
Egyéb : tűz alapú varázslat nem hat rá, hideg alapú varázslatokra érzékeny, fantomharc: ha elrontod a mentődobást, az aktuális életpontod 5-10-re csökken, immúnis a holtak szavára