HOMOKSÁRKÁNY (7409. SZÖRNY)
A Kiégett Földeken nem nagyon látni sárkányokat. Ennek több oka is van, de talán a legfontosabb mind között, hogy ezeket a csodálatos lényeket nagy mértékben átjárja a mágia. Lényük egybeforrt a világot átszövő mágikus energiavonalakkal, ezért a Tűzvihar tombolása még akkor is elpusztította volna őket, ha a tűz erejének valamilyen csoda folytán ellen tudtak volna állni. A homoksárkányt egészen más fából faragták, és a szó szoros értelmében véve még csak nem is igazi sárkány, hanem egy gigantikus méretű denevérfajta. Külsőre persze sokban hasonlít a sárkányokhoz, ezért is kapta pont a megtisztelő "sárkány" nevet. Bőrlebernyeges szárnyain könnyedén emelkedik a levegőbe, hogy aztán a sivatagok felfelé áramló légmozgásait meglovagolva, lustán vitorlázgatva keresse következő áldozatát. Jellemzően mindig úgy helyezkedik, hogy a nap pontosan mögötte legyen, így, a magasból lecsapva hatékonyan vakíthatja el kiszemelt prédáját. A homoksárkány az őserdők határmezsgyéjén fészkel, de tojásokat hiába keresel a fészkében, hisz elevenszülő. Porontyait akár az élete árán is védelmezi, de egyébiránt igen békés jószág. Jó, ha tudod, hogy érintése képes a jellemed megváltoztatására, illetve azt is, hogy gyakran felkeltik a kíváncsiságát a csillogó apróságok. Ilyenkor az életed kioltása helyett megelégedhet egy-egy vonzó kis csecsebecse ellopásával is.

*Nem lop 99 aranynál nagyobb értékű tárgyat, ha van csillogó nyakék a karakternél, azt lopja el.


Szint : 89
TP : 103222
Védettség : 275-275-275
Életerő : 13001-16000
Támadás : 295
Sebzés : 1x 20d61+300

Védő varázslat : -
Támadó varázslat : varázslat körben: vakító fény II (kétszer lövi a körben)
közelharci körben: vakító fény II
Lőfegyver fázis : pszi sugár (-48000 TP)
Spec képesség : papi hitet szív, purifikál, regenerálódik, tárgyat lop
Komponens / Kincs : rnd, 1-2 x 1 dűneelf arckendő
Egyéb : energia alapú varázslat nem hat rá
Régió : Kiégett Föld
Tereptipus : Sivatag