BÁMULATOS ZOMBI (896. SZÖRNY)
A nekromancia egzakt tudomány. Alapigazságokra és a tapasztalatra épül. Az egyik ilyen alaptétel, hogy az élőholtakat mindig mágia mozgatja, függetlenül attól, hogy az igét a test egykori gazdája, avagy egy kívülálló idézi meg. A bámulatos zombira egy Weasel nevű, ghallai halálpap akasztotta ezt a jelzőt, mivel a legyőzése után hosszasan tanulmányozta a tetemet, és abban semmiféle mágikus lenyomatot nem talált. Ez a furcsa zombi varázshasználat nélkül újra, és újra, spontán életre kelt, egészen addig, amíg a leahita fizikailag teljesen meg nem semmisítette azt. (Weasel idevágó jegyzeteit a Holtak Harmadik Könyve tartalmazza, amit a Csontok Templomában Leah főpapjai szabadon tanulmányozhatnak.) Mindezek után ne csodálkozz, ha a legváratlanabb helyeken bukkan fel ez az élőhalott, és egyáltalán nem egyszerű elpusztítani.

2014.12.10.
- A felújított halotthívással hívható szörnyek közül nem mind volt jól paraméterezve. Javítottuk, minden halotthívott szörny idomítható valamire. Ezzel egyidőben a bámulatos zombi teherbírása nőtt, míg az árnytündér csontvázé csökkent. A következő helyeken érdemes próbálkozni (akár többször is) a halotthívással: friss. ősi, Thargodan és drakolder csatamező, elhagyatott ház, tómélyi barlang és téridő hasadék.

*Halotthívással elhagyatott házon megidézhető. (Régebbi inváziós eseményben el is lehetett fogni.)



Szint : 39
TP : 14634
Védettség : 1-1-1
Életerő : 2813-3812
Támadás : 85
Sebzés : 1x 8d60+1

Védő varázslat : -
Támadó varázslat : -
Lőfegyver fázis : -
Spec képesség : -4 minden tulajdonságodra kör végéig
Komponens / Kincs : -
Egyéb : mágiaérzékenység: 60 %, fizikai sebezhetőség: 60 %, halál alapú varázslat nem hat rá
Régió : Ryuku szigetek
Tereptipus : Füves