Kémhálózat (Alanor) (744. épület)

Épület koordinátája: [187,62]

FIGYELMEZTETÉS: A kémhálózat küldetéseiből fordulónként csak egyet lehet megcsinálni. A küldetések (KLD) sikeres végrehajtása 40 TVP-be kerül, a sikertelen próbálkozás ára 20 TVP.

be 744 bemész a 744. épületbe
Te is sunyin körbekémlelsz, ahogy a legutóbb távozó, gyanús külsejű illetőtől láttad, aztán benyitsz az ajtón. Az üzletben félhomály, és fülledt, állott levegő fogad. Ez lenne hát a híres régiségkereskedő, Korheggyiezengierdum boltja? Azt beszélik, a vén gnóm nem csak lopott relikviák, ékszerek, és drágakövek felvásárlásával, de haarkon-főzet csempészéssel, és uzsorakamatú pénzkölcsönzéssel is foglalkozik. No meg bármivel, ami csak tetemes hasznot ígér. Állítólag semmi sem maradhat titokban előtte, mert kémei mindenütt ott vannak, és ő úgy kufárkodik a megszerzett információval, mint jó kalmár a zangrózi selyemmel. Nos, itt az ideje, hogy te is szétnézz kicsit az üzletében, hátha akad valami fogadra való! A polcokon ősi tárgyak sorakoznak, de nem érzel felőlük semmiféle mágiát. A szőnyegek is régiek, és a falakat teljesen beborítják festmények. Tágra nyitod harmadik szemed, és hagyod, hogy az ösztöneid vezessenek... de aztán hamar belátod, hogy a ravasz orgazda csak a bóvlit tartja itt, a bolt előterében. - Mi tetszik? - károgja valaki az egyik sarokból. Egy rozoga, öreg gnóm bácsi az. Előbotorkál. Elég egy pillantást vetni rá, és már tudod, hogy biztosan nem ő a hírhedt zugkereskedő. - Egy rúnakristályt szeretnék - próbálkozol, de a fickó nem jön zavarba. - Csak azzal szolgálhatok, ami itt van, de csak válogass kedvedre! Hátul leszek, ott kell fizetni - közli, és visszacsoszog. Téged azonban nem lehet ilyen könnyen lerázni, mész szorosan a nyomában. - Nos, nagypapi, úgy látom, itt nincs semmi, csak szemét. Viszont, ha nem tűnt volna fel, én kalandozó vagyok! Csak akad valami munka itt a számomra. A gnóm felteszi az okuláréját, és vaksin végigmér. Hirtelen megérzed agyadban az elméje kutakodását. Elégedett lehet azzal, amit kifürkészett, mert bólint, és egy könyvespolc hangtalanul feltárul melletted. - Háromszor balra, kétszer jobbra fordulj, aztán kopogj a nagy fehér ajtón! Hm, elég fura fickó - gondolod, miközben követed az utasításait. Valóságos labirintust alkotnak a különböző átjárók, és folyosók. Míg a megadott irányt keresed, többször látsz apró alakokat a sötétben, de mire odakapod a tekinteted, már el is tűnnek. Az ajtó aztán kinyílik előtted, és te máris ott állsz Korheggyiezengierdum méretes íróasztala előtt. - Üdvözöllek, kalandozó! A nevem nyilván tudod, és én is tudom a tiédet, ám nálunk nem szokás névennevezni egymást. Munkát keresel, és az ajánlatod történetesen épp kapóra jött, csakis ezért juthattál be ily könnyedén hozzám. Biztosíthatlak, ha nem így lenne, sosem találtál volna meg! Szóval, talán térjünk egyből az üzletre, rendben? Bizonyára hallottál már a roxati Csodaművesekről. Nem? Hm, nem baj. Talán könnyebb is így. Valaki megölte az informátoromat odalenn délen, Roxatban. Nyilvánvaló, hogy a Csodaművesek egyik bérgyilkosa tette, de nem tudom kinek a megbízásából. Sajnos jómagam nem járhatok utána ennek a talánynak. Erős kontraktus köti a kezem, így nem küldhetem oda a saját embereimet. Egy kívülállónak kell nyomoznia! - Ez volnék én? - kérded. A gnóm felkacag. - Látom, vág az eszed, mint a borotva! Tehát elutazol Roxatba, és feltűnés nélkül körülszaglászol a jósdában! Most meg min csodálkozol? Bleanc nagyszerű jósnő volt, de azért ügynöknek is kitűnő. Komoly veszteség a halála. Figyelj, hogy ne kelts feltűnést! Titokban kell maradjon küldetésed! Ha megtudsz valamit, rögtön visszatérsz és beszámolsz nekem. - No, és mit kapok cserébe? Veszélyes munkának látszik, így első hallásra - veted közbe. Az uzsorás elvigyorodik. - Miért, mit szeretnél kapni? - Mondjuk egy jóféle varázslatot, nagyhatalmú, mágikus relikviákat és persze rengeteg aranyat! - vágod rá habozás nélkül. A gnóm csak tovább mosolyog. - Ha sikerrel jársz, és fényt derítesz erre a gyilkosságra, talán megtalálod a számításodat... és még valami! Legközelebb használd a jelszót, úgy hamarabb bejutsz hozzám! - mondja, te meg igyekszel jól az eszedbe vésni a furcsa hangzású szótagokat. [A küldetés teljesítéséhez add ki a KLD 11 parancsot a roxati jósda mezején.] Szerencsére nem arra kell kimenned, amerről érkeztél. Talán vissza se találnál azon a kusza folyosólabirintuson át. Hamarosan már újra az utcán állsz, a fal visszazárul mögötted, és a szépen megmunkált termésköveken nem látszik semmilyen rés. [5 pontot használtál fel, van még ...]

kld 11 küldetés végrehajtása 11
A jósda úgy bújik meg a szürke házak árnyékában, mint a pöfeteg az óriásgargantulya tövében. Egyenest az aprócska sátor felé veszed az irányt. Nincs ajtaja, a bejáratot színes gyöngyökből font függönyön választja el a külvilágtól. A környék csendes, senki sem figyel fel rád, mikor gyorsan eltűnsz a függöny mögött. A jósnő holtteste természetesen már nincs itt, de talán maradtak árulkodó nyomok - bizakodsz, de sajnos megelőztek. Valaki már mindent felforgatott a kis kunyhóban. Furcsa komponensek hevernek szanaszét a földön. Az asztalt felborítva, a sarokba lökve találod, és a bűvös kristálygömb is szilánkokra törött. A kis szekrényke fiókjai kirángatva, tartalmuk szétszórva, még a padlót is felfeszegette valaki! Egyszóval hatalmas a felfordulás! Nem tudod, mennyi időd van kutakodni, ezért gyorsan munkához látsz. Csak az a baj, hogy fogalmad sincs, honnan kéne kezdeni. Aztán megakad a szemed néhány kusza ákombákomon. A maszatos falra firkantotta fel valaki, vörös festékkel... vagy netán vérrel? De vajon mit jelenthet? Mielőtt nekifognál a kutatásnak, úgy döntesz, előbb próbára teszed magad, és megfejted a titkosírást. Remek agytorna! Nos, lássuk csak! Egy fecnit szedsz elő, és jegyzetelni kezdesz. Hamarosan összeáll a kép. Négy különálló szótagot azonosítasz: "egy"; "lab"; "szek"; "fog". Ennyi és nem több. Ajjaj! Léptek közelednek. Kikukkantasz az utcára, és egy őrjáratot látsz. Egyenest a jósda felé tartanak! Ideje eltűnni! - határozod el, ám mielőtt odébbállnál, még gondot fordítasz a falra írt szöveg eltüntetésére. [Add ki a következő fordulódban a KLD 12 parancsot, ha tovább kutakodnál az épületben.] [40 pontot használtál fel, van még ...]

*Titkosírás: 20 kevés, ? elég.

kld 12 küldetés végrehajtása 12
A környék csendes, senki sem figyel fel rád, így hát gyorsan belopakodsz a jósda gyöngyfüggönyös ajtaján. A kunyhóban ugyanaz a látvány fogad, mint korábban. Nos, hogy is volt a szöveg? "egy"; "lab"; "szek"; "fog". Talán: "fogd az egyik széklábat". Ez az! Lássuk csak! Találsz egy öreg, roskatag széket az egyik sarokba hajítva. Egyesével tördeled le a lábait, és valóban. Az egyikben jókora üregre bukkansz. Diadalmas érzés kerít hatalmába, mikor megütögetve egy szorosan összegöngyölt papírtekercs hullik belőle a markodba. Izgatottan kigöngyölöd. Aha! Ez egy épület vázlatos tervrajza! Gyűrött és koszos, de azért kivehető. A térkép mellett az alábbi, kapkodva lefirkantott feljegyzést találod: "Cs. régi raktár a t. gyülek. A Hiv. kapcs. a vark." Hm. Na, ez már valami! Csak tudnád, mi a csudát jelenthet. Lehetséges, hogy emiatt, az információ miatt kellett Bleanc-nak meghalnia? - tűnődsz, és alaposan átkutatsz mindent, de nem találsz semmi más érdemlegeset, így gyorsan olajra lépsz.

Ez a 165. labirintus térképe. A bejárat innen keletre 33, délre 3 mérföldre található. [40 pontot használtál fel, van még ...]

*A küldetés teljesítéséhez felderítés szakértelem szükséges. A szakértelem szükséges nagysága változó, jelenlegi ismereteink szerint 43-48 közötti értékekkel lehet sikeres illetve lehet kudarc is a feladat. Pontosabb adat nem ismert.

be 744 bemész a 744. épületbe
Te is sunyin körbekémlelsz, ahogy a legutóbb távozó, gyanús külsejű illetőtől láttad, aztán benyitsz az ajtón. A tömérdek ócskaság közt botladozol hátra az idős gnóm apókáig. Látszólag észre sem vesz téged. Az egyik polcnál szöszmötöl, mikor azonban halkan kimondod a jelszót, ő megbillent egy könyvet, és a titkos ajtó menten nyílni kezd! Beljebb nyomulsz jelentést tenni. Nagy rutinnal járod be a kacskaringós folyosókat, így hamarosan Korheggyiezengierdum fogadószobájában állsz. Úgy tűnik, az agyafúrt uzsorás már várt téged. Korheggyiezengierdum figyelmesen végighallgat, és miközben beszélsz, az ábrázata egyre aggodalmaskodóbbra vált. - Sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam! - állítja. - Terv kell! Egy jó terv, barátom! - töprengve járkálni kezd a szobában, és magában motyog. Aztán hirtelen eléd toppan, és mélyen a szemedbe néz. - Megvan! Ez az... igen! Nos, jól figyelj! [4000 tapasztalati pontot kaptál.] Úgy látom, új alapokra kell helyeznem a Csodaművesekkel kapcsolatos álláspontomat. Nem árt, ha mozgósítok néhány... Na jó, ez nem tartozik rád - töpreng Korheggyiezengierdum. - Ha a tolvajcéh valóban lepaktált a varkaudarokkal, az egyszerűen hazaárulás, amire nincs semmilyen mentség! Ráadásul egy ilyen akció tönkreteheti a roxati boltjaimat is. Ha létezik ez a szövetség, akkor azt mindenképp fel kell számolnunk! A következő tehát a feladatod: látogass el a Roxathoz legközelebb eső őrsánchoz, és tudj meg minél többet az ottani helyzetről. Szörnyű gyanúm támadt, és biztosra akarok menni. Tudni akarom, miben mesterkednek a varkaudarok! Ahhoz, hogy át tudjanak szivárogni az őrsáncok védfalán, és létrehozzanak egy ilyen titkos támaszpontot, komoly, jól szervezett segítségre volt szükségük. Tudni akarom tehát, ki segített nekik! [A küldetés teljesítéséhez add ki a KLD 13 parancsot az említett őrsáncnál.] Szerencsére nem arra kell kimenned, amerről érkeztél. Talán vissza se találnál azon a kusza folyosólabirintuson át. Hamarosan már újra az utcán állsz, a fal visszazárul mögötted, és a szépen megmunkált termésköveken nem látszik semmilyen rés. [5 pontot használtál fel, van még ...]

kld 13 küldetés végrehajtása 13

*Koordináta: [198,111]

*A küldetés sikeres végrehajtásához szükséges, hogy birtokodban legyen egy hűségérme.

A szolgálatos őrök akadékoskodása után végre az őrsáncparancsnoki barakkba vezetnek. Egy idősödő férfi, a yaurr hadsereg egy veterán száznagya fogad. Nem most beszél először kalandozóval, ez nyilvánvaló, és nincs túlzottan meghatva a megtiszteltetéstől. Aztán tekintete a hűségérmedre siklik, és felpattan ültéből. Hozzád lép, mélyen a szemedbe néz, megragadja a jobbodat, és erősen megszorítja azt. Nem sokkal később már egy pohárka, jóféle borocska mellett beszélgettek a világ nagy dolgairól. A száznagynak hamar megered a nyelve, nem kell túl sokat faggatóznod. - Tudod, barátom, az utóbbi időkben még sokkal sanyarúbb a sorsunk, mint volt eddig bármikor. Már nem csak az utánpótlás akadozik, hanem a muníció is! Ráadásul, a minisztérium megkurtította a zsoldunkat. A fiúk elégedetlenek az ellátmánnyal is. A kaja kevés, és néha romlott az alapanyag. Néhány napja már egy dezertálás is történt, amit pedig eddigi életem során még egyetlen egyszer sem kellett megélnem. Micsoda szégyen! - A hadsereg szűkölködik? De hiszen a külvilág semmit sem tud erről - mondod hüledezve. - Nincs ezen mit csodálkozni. Mi panaszkodunk, a roxati haditanács továbbítja azt, és szintén panaszkodik, de a minisztérium nem reagál a panaszainkra. Csak romlik folyamatosan, egyre tovább a helyzet. Töprengesz egy sort, aztán a beszélgetést a varkaudarokra tereled. Eldicsekszel, hogy nemrég saját kezűleg számoltad fel a szörnyetegek egyik komplett támaszpontját. - Hát, ez bizony derék dolog, barátom! Pont ilyen hősök kellenének a csapatomba! Persze tudom, hogy ennyi zsoldért majd bolond lennél egyenruhát húzni. Ám, ha legalább azokat a koszos varkaudar falvakat szétkergetnéd, egy kis nyugtunk lenne, és fellélegezhetnénk végre! Bár szívbéli köszönetemen kívül mással nem tudom kifejezni a hálám, úgy vélem neked ez a feladat úgyis csak szórakozás! - mondja búcsúzásképpen, te pedig gondolataidba merülve hagyod el az őrsánc területét. Sosem hitted volna, hogy a roxati alvilág keze ilyen messzire elér! Lám, még a katonák ellátmányához is hozzáfértek! Elhatározod, hogy szétnézel a közeli varkaudar településeken, és szétcsapsz a szörnyek között, hátha találsz valami kézzel fogható bizonyítékot a Csodaművesekkel való kapcsolatukra.

*Varkaudar falu kikutatásakor található: különleges varkaudar tekercs. A tárgy nem fixen lelhető fel első kutatásra. Megszerzése bármelyik varkaudar faluban lehetséges.

be 744 bemész a 744. épületbe
Te is sunyin körbekémlelsz, ahogy a legutóbb távozó, gyanús külsejű illetőtől láttad, aztán benyitsz az ajtón. A tömérdek ócskaság közt botladozol hátra az idős gnóm apókáig. Látszólag észre sem vesz téged. Az egyik polcnál szöszmötöl, mikor azonban halkan kimondod a jelszót, ő megbillent egy könyvet, és a titkos ajtó menten nyílni kezd! Beljebb nyomulsz jelentést tenni. Nagy rutinnal járod be a kacskaringós folyosókat, így hamarosan Korheggyiezengierdum fogadószobájában állsz. Úgy tűnik, az agyafúrt uzsorás már várt téged. Korheggyiezengierdum figyelmesen végighallgat, és miközben beszélsz, az ábrázata egyre aggodalmaskodóbbra vált. - Sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam! - állítja. - Terv kell! Egy jó terv, barátom! - töprengve járkálni kezd a szobában, és magában motyog. Aztán hirtelen eléd toppan, és mélyen a szemedbe néz. - Megvan! Ez az... igen! Nos, jól figyelj! [8000 tapasztalati pontot kaptál.] A tekercset pontosabban le kell fordíttatnom, mivel sajnos én csak felszínesen bírom a barbár szörnyek nyelvét. Ám ami máris biztosnak látszik belőle, az is több mint aggasztó. Ezt a levelet a roxati minisztérium levélpapírjára írták, és maga, Tyrion Zaks invázióügyi miniszter keze nyomát vélem az aláírásban felfedezni. Minden hájjal megkent gazfickónak tartom őt, de mégsem feltételeztem, hogy eladja a hazáját. - Miért? Mi áll a levélben? - kíváncsiskodsz. - A miniszter Yaurr nevében alkut ajánl a varkaudaroknak, minek lényege, hogy mi teret, és területet engednénk a szörnyeknek, és nagyobb szabadságot kapnának a falvaik környékén, ha cserébe feladják inváziós terveiket, és fogadalmat tesznek városaink, és földműveseink meg nem támadásával kapcsolatban. Ez az, ami aggaszt, barátom. Ez a nyilvánvaló dilettantizmus! Zaks nem ostoba! Sosem írna alá egy ilyen alkut! Ebben is a Csodaművesek keze van, most már teljesen biztos! Menj vissza Roxatba, és nézz szét a tolvajcéh-nél! Úgy tudom, van valami félig-meddig legális lebujuk valahol a szörnypiac környékén. Minél több információt hozol, annál jobb. Most már az sem zavar, ha nem bánsz túl kesztyűs kézzel velük! Tudni akarom, milyen kapcsolat van a Csodaművesek és a Minisztérium között! [A küldetés teljesítéséhez add ki a KLD 14 parancsot az említett helyen.] Szerencsére nem arra kell kimenned, amerről érkeztél. Talán vissza se találnál azon a kusza folyosólabirintuson át. Hamarosan már újra az utcán állsz, a fal visszazárul mögötted, és a szépen megmunkált termésköveken nem látszik semmilyen rés. [5 pontot használtál fel, van még ...]

kld 14 küldetés végrehajtása 14
Bemész a füstös lebujba, keresel magadnak egy viszonylag nyugodt sarkot, és leülsz. A pultos kérdőn néz rád, de te intesz, hogy nem kérsz semmit. Nem akarsz leittasodni. Még csak az kéne, hogy egy ilyen ostoba hibán csússzon el a küldetés! Vársz türelmesen, de az idő csak lassan telik. Unalmadban a rosszarcú bicskásokat figyeled. Hm, elég gyorsan cserélődik a törzsközönség, jó nagy a jövés-menés! Az egyik asztalnál hangos szóváltás kezdődik. Nocsak! Tán csak nem valamiféle erőfitogtatásra készülnek? Egy hatalmas testű, ember férfi sorra nyomja le az ivócimboráit szkanderban. Karján, nyakán, vállán csak úgy dagadnak az erek! Minden győzelem után legurít egy korsó sört, és egy-kettőre elfogynak a vállalkozó kedvű ellenféljelöltek. Mosolyogsz a jeleneten, hisz igazán szórakoztató, ám egyszer csak azon veszed észre magad, hogy minden tekintet feléd irányul. Ajjaj! Most mi legyen? Ha meg akarod őrizni az inkognitód, muszáj természetesen viselkedned! Nincs mit tenni, ki kell állnod egy szkanderpartira ezzel az óriással. Leültök egymással szemben, mindketten megmarkoljátok a másik jobb kezét. Soká gyűritek egymást, míg végül a kitartás meghozza gyümölcsét, és lenyomod őt! A közönség egy darabig téged ünnepel, de gyorsan elterelődik rólad a figyelem, mikor hátul hirtelen verekedés tör ki. Épp ezekben a pillanatokban kerül elő valahonnan egy gyanús figura. Valamiféle lóti-futi lehet, de egyben bennfentesnek is látszik, mert nyiszlett, jelentéktelen termete ellenére a helyi keménylegények illendően kitérnek előle! Ez az, ő kell neked! Gyerünk utána! Gyorsan a fickó nyomába eredsz, de az utcára érve meglepetten pislogsz körbe. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A káoszra! Legközelebb majd jobban figyelsz! - fogadkozol, de legalább már tudod, kit kell szemmel tartanod. Talán holnap is itt lesz... [Ha megbizonyosodnál erről, a következő fordulódban a KLD 15 parancsot add ki.] [40 pontot használtál fel, van még ...]

kld 15 küldetés végrehajtása 15
Bemész a füstös lebujba, keresel magadnak egy viszonylag nyugodt sarkot, és leülsz - csak úgy, mint múltkor. A pultosnak intesz, ma sem leittasodni érkeztél. Aztán csak vársz türelmesen... Kis idő múlva megjelenik a kiválasztott. Ott van! Most megvan végre az a sunyi fickó! Feltűnés nélkül a nyomába eredsz. Sok mindent megértél már kalandozásaid során, de ez a fajta izgalom még új neked. Titkokat kikémlelni, nagyszerű feladat, és bizony, semmi máshoz nem fogható érzés! Csak nehogy meglépjen! Minden tudásodat összeszeded, és megpróbálod követni. Az utcára lépve rögtön köpönyege csuklyája mögé rejti az arcát, lehajtott fejjel, céltudatosan siet. Nagyon szaporázza az már szent igaz! Néhányszor megtorpan, és visszakémlel feléd, de te résen vagy. A szörnypiacnál hatalmas kavarodás van. Állítólag valami újfajta bestiát hozott eladásra egy kalandozó. Még senki nem látott ilyet. Elkalandozik a figyelmed, de az utolsó pillanatban még sikerül megpillantanod a barna csuklya hegyét a távolban. Sietősre fogod, és a palota negyedben egész közel kerülsz a fickóhoz. Sajnos túl feltűnő lenne itt elcsípni. Egymást érik a bámészkodók. Szabadnapos katonák, a heti piacra érkező parasztok. Nem itt nem lehet! Türelem! Gyerünk tovább! Hamarosan már a kereskedő negyed cifra házai közt siettek tovább. Körülkémlelsz, sehol senki. Egy gyors sprint, és a csibész máris ott vergődik a szorításodban. - Tudod-e, ki vagyok, te girnyó? - förmedsz rá, miután kicsavartad kezéből a tolvajtőrt, jelentősen túljátszva ezzel a szereped. - Fogalmam sincs - nyüszíti a gyáva. - Kalandozó vagyok, te senki, és teljhatalmú bírád is egyben! Beszélj! Ki ölte meg Bleanc-ot, a jósnőt? A küldönc remeg, mint a terrathua-levél, de csak két nagy füles után nyögi ki: - A Gőgös Benga csinálta ki. De ez üzleti ügy volt, semmi személyes. Esküszöm! Rokonod volt netán? - Itt én kérdezek, te lator! - förmedsz rá. - Halljam, miben mesterkedtek? Milyen aljas árulást terveltetek ki a varkaudarokkal? A tolvaj szemmel láthatóan meglepődik, és mintha csak hirtelen észhez térne, megmakacsolja magát. - Agyon is üthetsz, akkor sem mondok semmit! Hm... Egy ilyen kérést nem illik visszautasítani - gondolod, és módszeres puhításba fogsz. Bár nem sokkal kerülsz közelebb a megoldáshoz, a fickó elköhögi neked, hogyan tudsz bejutni a lebuj alatt található rejtekhelyükre. Felteszel még néhány pontosító kérdést, és rutinos kincsvadászként máris összeáll előtted a kép, a labirintus térképe! Sajnos a küldönc nem szokta meg eléggé az efféle fizikai terhet, ájulásba menekül. Úgy döntesz ennél többet úgy sem tudnál kiszedni belőle, ezért sorsára hagyod, és lelécelsz - vissza a lebujhoz.

Ez a 166. labirintus térképe. A bejárat innen 0 mérföldre található. [40 pontot használtál fel, van még ...]

*A küldetés teljesítéséhez nyomkövetés: 79 kevés, nyomkövetés: 80 elég.

be 744 bemész a 744. épületbe
Te is sunyin körbekémlelsz, ahogy a legutóbb távozó, gyanús külsejű illetőtől láttad, aztán benyitsz az ajtón. A tömérdek ócskaság közt botladozol hátra az idős gnóm apókáig. Látszólag észre sem vesz téged. Az egyik polcnál szöszmötöl, mikor azonban halkan kimondod a jelszót, ő megbillent egy könyvet, és a titkos ajtó menten nyílni kezd! Beljebb nyomulsz jelentést tenni. Nagy rutinnal járod be a kacskaringós folyosókat, így hamarosan Korheggyiezengierdum fogadószobájában állsz. Úgy tűnik, az agyafúrt uzsorás már várt téged. Korheggyiezengierdum figyelmesen végighallgat, és miközben beszélsz, az ábrázata egyre aggodalmaskodóbbra vált. - Sokkal nagyobb a baj, mint gondoltam! - állítja. - Terv kell! Egy jó terv, barátom! - töprengve járkálni kezd a szobában, és magában motyog. Aztán hirtelen eléd toppan, és mélyen a szemedbe néz. - Megvan! Ez az... igen! Nos, jól figyelj! [16000 tapasztalati pontot kaptál.] Úgy! Szóval ezt mondta az a bitang! Tudtamhogylekellettvolnafogatnommikorazta... Bocsáss meg, barátom, de ha elönt az indulat, hadarok kissé - mondja a gnóm. - Sok minden történt a legutóbbi beszélgetésünk óta, és sajnos csak fokozatosan nyílt a szemem. Belátom, tévúton jártam eddig. Valaki alaposan lóvá tett, és az orromnál fogva vezetett. Az általad szerzett titkos haditervet alaposan megvizsgáltattam, és beigazolódott a gyanúm. Tökéletes ugyan, de mégiscsak hamisítvány! Most már csak annyit kell kideríteni, hogy ki készítette. Gróffal nem kell foglalkoznod! Eddig is csak egy báb volt a mesterek tanácsa kezében, most legalább lesz egy bűnbakjuk, akin az utóbbi idők nagyobb balfogásait behajthatja a törvényszék. Ezt a részét nyugodtan rám bízhatod. Mire letelik a hét, lógni fog az a lator! No, de térjünk vissza a te munkádhoz! Nyilvánvaló, hogy miniszterünket, aki egyébiránt azért nem a becsület mintaképe, most alaposan bemártotta valaki. Menj vissza Roxatba, és próbálj valahogy belső információhoz jutni. Bleanc az ottani invázióügyi minisztériumot figyelte elsősorban, ugyanis jó néhány visszásságról kaptam hírt az utóbbi időben. Sajnos, ha magam megyek, azzal idő előtt kiugratnám a lapuló tazunkát a bokorból. Te vagy a megfelelő személy! Most menj, és gyere vissza, mihelyst megtudsz valamit. [A küldetés teljesítéséhez add ki a KLD 16 parancsot a roxati invázióügyi minisztériumnál.] Szerencsére nem arra kell kimenned, amerről érkeztél. Talán vissza se találnál azon a kusza folyosólabirintuson át. Hamarosan már újra az utcán állsz, a fal visszazárul mögötted, és a szépen megmunkált termésköveken nem látszik semmilyen rés. [5 pontot használtál fel, van még ...]

kld 16 küldetés végrehajtása 16
Trófeáidat feltűnően elrendezve, a legszebb ruháidban jelensz meg a minisztériumban, ami kívülről-belülről pont úgy néz ki, mint bármely másik yaurri hivatal. A berendezés kopott, és divatjamúlt, az itt dolgozó katonák, és tintanyalók pedig modorosak, és bizalmatlanok. Úgy döntesz, legjobb lenne valami titkárral, vagy írnokkal beszélni elsőként. Kihasználod a pillanatot, mikor az őrök nem figyelnek eléggé, és felszöksz az emeletre, aztán benyitsz az első utadba kerülő ajtón. - Mit óhajt? - kérdi egy okulárés, lenyalt frizurájú, alacsony férfi. Végignézel rajta. Olcsó öltözék, befásult, kifejezéstelen tekintet. Ez az ember csalódott. Nyilvánvalóan elégedetlen a munkájával. Talán pénzt kellene ajánlani neki! Ez az, de óvatosan ám! - tűnődsz, és szinte önkéntelenül tolódnak nyelvedre a szavak. - Mint bizonyára látod, barátom, én nagy hatalmú kalandozó vagyok, és mint ilyen, igen nagy titkok tudója. Látod, hogy a férfi tekintete gyanakvóvá, majd zavarttá válik. Ez az! Addig kell ütni a vasat, amíg meleg! - Tudok pár dolgot a főnököd viselt dolgairól - blöffölsz. A tintahuszár teljesen elsápad, és attól félsz, hogy menten rosszul lesz. Aztán nagy nehezen összeszedi magát. - Uram, kérem, hagyjon ki engem ebből! Nekem családom van, négy porontyom bőg otthon! Én nem kerülhetek rács mögé. Nocsak! Legszívesebben fülig érő szájjal vigyorognál, de persze uralkodsz magadon. - Nézd, barátom, én megértelek téged, és mélyen együtt érzek. Sőt talán az is megoldható, hogy ne kelljen itt lenned, mikor becsap a ménkő! Mennyi pénz volna elegendő, hogy Alanorba költözz a családoddal? Ezer dukát? Kétezer? Háromezer? Igen, háromezerből biztosan fel tudnál szívódni, és a fővárosban már senki sem találna rád. A fickó feláll az asztal mögül, és idegesen járkálni kezd. - De meg kell ígérje, kérem, az istenére esküdjön, hogy nem csap be! Én nem csak a saját életemmel játszom. Ha beszélek, menekülnünk kell. Nos igen, így csinálja egy profi titkos kém - gondolod, és ünnepélyes esküt teszel, hogy hamarosan visszatérsz a háromezer aranypénzzel, aztán feltűnés nélkül távozol az épületből. [Ha visszatérsz a pénzzel, add ki a KLD 17 parancsot az invázióügyi minisztérium mezején.]

kld 17 küldetés végrehajtása 17
Trófeáidat feltűnően elrendezve, a legszebb ruháidban jelensz meg a minisztériumban, s rögtön a fickót keresed, akivel múltkor már olyan jól megbeszélted a dolgokat. Céltudatosan mozogsz, mint aki hivatalos ügyben jár, és ezért senki sem állhatja az útját. Nyílegyenesen a lenyalt hajú aktkukac ajtajához vonulsz. Nagyon ideges. Mikor benyitsz felugrik, az ajtóhoz szalad, kinéz rajta, aztán gyorsan behúzza, és be is reteszeli. - Elhozta a pénzt? - kérdi, és nem csak a hangja, de a keze is erősen remeg. Átadod neki a dukátokat, és ő a zsebébe süllyeszti. - Már mindent elrendeztem. Kora reggel útnak indulunk. Nézze el nekem, hogy ennyire reszketek, én csak egy egyszerű titkár vagyok. Fielgring Zebulon miniszterhelyettes úr személyi titkára... - és mindezt úgy mondja, mintha isteni kinyilatkozás volna! - Ne aggódjon, egyedül vagyunk, kérdezzen bátran - mondja, aztán a feltett kérdésekre válaszolgatva beszélni kezd, és igencsak érdekes dolgokra derül fény. Elmondja, hogy Zebulon igen törtető, és akaratos ember, de ezt csak a keze alá rendelt beosztottai tudják róla, mert felettesivel szemben mindig simulékony, és így egy könnyen irányítható, engedelmes hivatalnok benyomását kelti. Valójában azonban gyűlöli Tyrion Zaks-ot, és legszívesebben már ma a székébe ülne. Bármi áron! Elmondja, hogy - bár nem volna szabad erről tudnia -, de Zebulon hamisította az utasítást, Zaks miniszter úr nevében, ami alapján elvonták a zsoldot az őrsáncok katonáitól, és csökkentették az utánpótlást, meg az étel-fejadagot. Végül elmondja, hogy Zebulonnak valahogy köze van a jósnő megöléséhez is, de hogy miképp azt nem tudja. Mikor idáig értek, kiderül, hogy ez minden, amit a titkár tud a helyettes viselt dolgairól. Rákérdezel még néhány részletre, de a válaszoktól nem leszel sokkal okosabb. A titkár megkér, hogy távozz, és ő is erre készül. Mielőtt azonban elköszönnél, megkéred, hogy írja le neked pontosan, hogy néz ki a miniszterhelyettes. Kicsit később azzal az elhatározással hagyod el a minisztérium épületét, hogy ha kell, akár a föld alól is előkeríted Fielgring Zebulont! Nyilván itt bujkál valahol Roxatban - véled. Talán megneszelte, hogy nyomozol utána, és elrejtőzött. Ha teszel néhány kört a város utcáin, előbb utóbb csak belebotlasz!

(Továbbmész...) [188,107]
Folytatod sétádat a házak közt. Roxat egyszerűen gyönyörű! Nem hiába nevezik a művészetek városának. Teljesen belefeledkezel a nézelődésbe, így kis híján lemaradsz a nagylehetőségről... de az utolsó pillanatban még felfigyelsz egy alakra, akire pontosan illik Fielgring Zebulon személyleírása. - Most megvagy, te gazember! - kiáltod, és futásnak eredsz. Az üldözés csupán a következő sarokig tart. A fickó rájön, hogy erőnlétben messze felülmúlod. Megáll, és gyorsan hadarni kezd. - Nézze, mindenem odaadom, csak hagyjon elmenni! Nagyon sok pénzem van, és... és sok más is, ami... Nem hagyod, hogy végigmondja a mondatot, kesztyűs kezeddel úgy vágod szájon, hogy két métert repül. - Mocskos hazaáruló! - fröcsögöd felé, és már emeled a lábad, hogy kitaposd belőle a szuszt, de sírós hangon könyörgőre fogja. - Jól van, mindent elmondok, csak ne bántson, kérem... Bevallom, hogy én terveltem ki mindent, és Zaks helyére akartam kerülni - kezd bele, és csak néha kell közbekérdezned. Elmondja, hogy hosszú előkészület után lépett akcióba. Tudatosan rombolta az őrsáncon szolgálatot teljesítő katonák morálját, és a levelet is ő hamisította a miniszter aláírásával, amelyben alkut ajánlott a szörnyeknek. Úgy tervezte, kihasználja Zaks szenvedélyes gyűlöletét, amelyet a Csodaművesek iránt táplál, és a tolvajcéhre tereli a gyanút, mintha ők konspiráltak volna a miniszter ellen. Sajnos azonban a jósnő (még a nevét sem tudja, az aljas!) megneszelt valamit, és figyelni kezdte őt. Nem tudta, mennyi mindenre jött rá az árnymanó, ezért álruhát vett, és ellátogatott a füstös lebujba. - Nem akartam veszélybe sodorni a várost, higgye el! Amint lefogták volna Zaks-ot, azonnal felszámoltattam volna a varkaudarok támaszpontját, és könyörtelenül eltiportam volna őket. - Hányni tudnék az ilyen pondróktól, mint te! - köpsz a lába elé, és gyorsan megkötözöd. Közben azonban büszke vagy az eredményeidre. Alig várod, hogy minderről beszámolj az Orgazdának, és felmarkold a bizonnyal zsíros jutalmadat.

*Arról, hogy a küldetés adott koordinátán vagy változó koordinátán található, jelenleg nincsen információ.

be 744 bemész a 744. épületbe
Te is sunyin körbekémlelsz, ahogy a legutóbb távozó, gyanús külsejű illetőtől láttad, aztán benyitsz az ajtón. A tömérdek ócskaság közt botladozol hátra az idős gnóm apókáig. Látszólag észre sem vesz téged. Az egyik polcnál szöszmötöl, mikor azonban halkan kimondod a jelszót, ő megbillent egy könyvet, és a titkos ajtó menten nyílni kezd! Beljebb nyomulsz jelentést tenni. Nagy rutinnal járod be a kacskaringós folyosókat, így hamarosan Korheggyiezengierdum fogadószobájában állsz. Úgy tűnik, az agyafúrt uzsorás már várt téged. Zebulont a szőnyegre lököd, és diadalmasan számolsz be a fejleményekről. A gnóm figyelmesen végighallgat, aztán berendeli fogdmegjeit, és Zebulon tiltakozásával mit sem törődve elviteti.
- Nagyszerű munkát végeztél! Elégedett vagyok veled. Ahhoz képest, hogy sosem tanultad a kémmunkát, hibátlanul láttad el a feladatatod, ezért jutalmat érdemelsz. A kiadásaidat természetesen fedezem - nyúl a fiókjába, és leszámol eléd háromezer aranydukátot. Talán fancsali képet vághatsz, mert megtoldja még ezerrel. Erre máris felderül a képed.
- Mágikus tárgyakról is szó volt, nagy erejű relikviákról, meg egy fincsi varázslatról is - mondod.
- Nos igen. Itt van, fogd ezt a tekercset. A manók idézése varázslat áll rajta!
- Ez minden? Ezért fáradoztam ennyit? Egy nyavalyás famulusidézésért?
Korheggyiezengierdum nem igazán érti a fanyalgásod, de azért karon ragad, és átkísér az egyik titkos raktárába. A folyosók labirintusában egyszerűen képtelenség kiigazodni, sajnos biztosan nem találnál vissza. Épp ezen morfondírozol, mikor kinyílik előttetek a raktár ajtaja. Eltátod a szád. Az Istenekre! Mi minden van itt! - ámulsz. - Két tárgyat választhatsz, nem többet, de bármelyik a tiéd lehet, barátom. Csak válogass kedvedre! A kapzsiság fellángol a lelkedben, és megrészegülten turkálsz a relikviák, ősi fegyverek, páncéldarabok, és sosem látott valamik között. Olyan erős mágikus sugárzást érzékelsz, hogy aurád csak úgy remeg belé! Végül, amit választasz: az egy kyorg vállpánt, és egy troglodita fúvócső. Mielőtt azonban még a zsebeidbe gyömöszölhetnél egy halom drága ékszert is, a gnóm kiparancsol a teremből, és bezárja az ajtót. Ezután már csak a kurta-furcsa elköszönés van hátra. (ld. enc.) [32000 tapasztalati pontot kaptál.] Szerencsére nem arra kell kimenned, amerről érkeztél. Talán vissza se találnál azon a kusza folyosólabirintuson át. Hamarosan már újra az utcán állsz, a fal visszazárul mögötted, és a szépen megmunkált termésköveken nem látszik semmilyen rés. [5 pontot használtál fel, van még ...]

*A két kincs változó.