Vándorcirkusz (9. kaland)

[90,88] A talaj homokossá válik, feltűnnek a sivatag első dűnéi. Port kavar a távolban egy homokvihar. A fősátor közelében egy csapat kalandozót pillantasz meg. Egyiküket sem ismered. Egy alacsony és testes, golyófejű fickó magyaráz nekik, hevesen gesztikulálva. Kalandszagot érzel, ezért máris közelebb oldalazol, hogy kihallgasd őket. Hamar kiderül, hogy erre semmi szükség, a köpcös figura észrevesz, és téged is magához invitál.
- Nos, akkor újra elmondom. Shleff vagyok, a porondmester, és egy igencsak különleges attrakciót készítettem elő a hétvégére. Sajnos azonban a libertani vendégartisták, a Rettentő Banda nem érkezett meg időre, és még gyakorolni is kellene. Kalandozó urak, nagy bajban vagyok, gyorsan pótolnom kellene őket - fogja könyörgőre, miközben a kezét tördeli. - A jegyeket már mind eladtuk, nem lehet lemondani az előadást. Segítsenek rajtam.
- Mit kellene csinálnunk? - kotyogsz közbe.
- Oh, maguknak ez semmiség! Csupán némi erőre, és ügyességre lesz szükség, no meg, hogy ne legyenek zavarban a színpadon. Tehát illő, hogy legalább egyszer-kétszer megnézzenek egy vándorcirkuszt belülről. Ja és még valami. A plakátokon a Rettentő Banda rajza van. Nem nagyon látszik jól az arcuk, tehát ezzel nem lesz gond, de ők öten vannak - az ön csapatának is öt főből kell állnia. Ha kisegítenek a bajból, nem fogják megbánni. Russlan felhatalmazott, hogy bőkezűen jutalmazzam a jelentkezőket.
Érdekes feladatnak látszik. Talán érdemes lenne elvállalni - tűnődsz, és faképnél hagyod a porondmestert. (9. többszemélyes kaland, 40 TVP szükséges hozzá.)

Régió: Nyugat.
Küldetés helye: [90,88].
Teljesítés helye: [90,88].
Megjegyzés: a feladat végrehajtásához szükséges: 40 TVP, 5 fő.

Követelmények, feladatok, ellenfelek:
- egyéni versengés szakértelem próba: 1 kevés, 4 elég, pontosabb adat nem ismert
- egyéni ügyesség próba???
- egyéni erő próba???
- egy fő (csapatból a legjobb) dobófegyver próba: 10 elég, kevesebb nem ismert.

Jutalom:
- 400 arany (fejenként),
- 2 cirkuszi pergamen (fejenként),
- 1 esélynövelő kenőcs,
- 1 sejtfiatalító kenőcs,
- 1 agyértágító kenőcs,
- 1 reflexélesítő kenőcs,
- 1 erőserkentő kenőcs,
- 1 bűvészpálca.