VÉDŐNŐVÉR (280. SZÖRNY)
A védőnővér közel négy méter magas arkangyal, fejéről hatalmas szőke hajkorona bomlik vállaira, hátán hatalmas fesztávolsággal rendelkező fehér tollazatú szárnyak. Testét fehér lepel fedi, mint az az angyaloknál általában. Az angyalok az isteni síkok lakói, ahol a jó jellemű isteneket szolgálják, hogy ezt szabad akaratukból teszik vagy kényszerből, senki sem tudja, mint azt sem, hogy honnan származnak. Egyes feltételezések szerint szent életet élt apácák reinkarnálódnak angyallá, mások szerint pozitív energia manifesztációi. Életüket a jó harcának szentelték, amiáltal lelküket teljesen átitatja a jóság vakító fényével világító aura, ami olyan erős, hogy az angyalnak elég csak megjelennie bizonyos gonosz teremtmények között, akik szemhunyásnyi idő alatt lehelik ki átkos lelküket. Kivétel az anyagi sík lakói, akik csak egy erősen világító aurát látnak az angyal körül, nem úgy a Thargodanok, akik az angyalok esküdt ellenségei. Mivel az angyalok nem az anyagi sík lakói, csak mágiával vagy mágikus fegyverrel lehet megsebezni. Megölni őket csakis az isteni síkon lehetséges, ha erre máshol kerülne sor, akkor visszakerülnek saját síkjukra. Végezni velük csak nagyhatalmú Thargodanok vagy félistenek képesek, mivel 'beépített'
deus ex machinával rendelkeznek. A védőnővérrel csak akkor fogsz 'találkozni' - és akkor mindig - ha ártatlanokat szeretnél lemészárolni. Ebből kifolyólag BA parancsot nem is érdemes rá kiadni, így a T parancsnak sincs sok értelme. Ez a nemes angyal mindennél többre becsüli az élet szépségét, annak védelmére is esküdött fel, így ha teheti se fog veled végezni, nem célja az esztelen gyilkolászás. Fegyvere is csak egy gyenge purifikátor kard ami inkább használatos védekezésre, mint támadásra. A védőnővér magától nem jön az anyagi síkra, csak akkor, ha megidézik (pl. egy KT tagjai).