Enciklopédia:
Mi, az Idő Porszemei az elmúlt hosszú esztendő során igen elmélyült kutatást végeztünk. Egyre mélyebbre ásva az idő rétegei közt, feltártuk a múlt egy igen távoli eseménysorát. Amikor még csak a három ősi istenség volt, már akkor is
Chara-din szeretett volna lenni a világot egyedül uraló zsarnok, és ezt próbálta elősegíteni a monolitok építtetésével is, hogy csak az ő talpnyalói tudjanak tisztességesen varázsolni. Ezt nem nézhette tétlenül Rhatt és Bufa, ezért híveiknek
ajándékozták a monolitok titkát. Erre az ősi titokra végre nekünk is sikerült rájönnünk, megtudtuk, hogy építhetünk ilyen szobrokat. Természetesen nemiképp módosítottuk az eredeti formát, hogy újra kitörhessen belőlünk a művész. A mindenütt jelenlevő barátaink, a porszemek vállalták hogy, anyagát alkotják ezeknek a szobrokat, a porolitokat, sőt még
abba is beleegyeztek, hogy mások is megformázhatják őket e nemes cél érdekében. [Az építés pontos részleteit a képesség kifejlesztésének pillanatában még csak Kaq ismeri, de nyaggassatok az információért; szívesen megosztja mindenkivel.]
|
Megjegyzés: A Porolitot az EP 720 100 <sorszám> paranccsal lehet megépíteni, ahol <sorszám> lehet egy kalandozó vagy egy szörny. Az alkotás általában valamilyen Chara-din ellenes kompozíció, de középpontjában a megadott lény lesz.
A képesség szerepjátékos, és kicsit heroikus is - a KT tagok egy képességet ráköltöttek a Chara-din átka elleni harcra.
[ forrás: Alanori Krónika ] |