Enciklopédia:
Mint az Álomőrzők Közös Tudat tagja, a hosszas gyakorlás és együttes meditáció során sikerült elérned, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban és nyugodtabban tudsz pihenni. Ennek jótékony hatását szervezeted is megérzi - mostantól egy picivel többet fogsz regenerálódni kör elején. Emellett a hatás - mentális úton - kiterjed mindazokra, akik a közeledben (értsd veled egy mezőn) táboroznak. Belőlük is automatikusan felszabadítod belső élményeiket, így automatikusan álmodni fognak. Hogy miről, az viszont rajtuk múlik - aki eddigi életét mások sorsának megkeserítésével, értelmetlen pusztítással töltötte, annak igen valószínű, hogy rémálmai lesznek, s kialvatlanul ébred. Ha viszont eddig csupa jókedv, szeretet vette körül, akkor erről fog álmodni, s kipihenten éri a reggel, akárcsak téged. (A képesség használata teljesen automatikus, nem kell hozzá külön parancsot kiadnod.)
|
Megjegyzés: Nagyon jól eltalált szerepjátékos képesség. Sokat dolgoztam vele, hiszen cirka 50 különféle álom van, más-más szöveggel és hatással, de megérte a munkát.
[ forrás: Alanori Krónika ] |