A FÖLDELEM URAI KÖZÖS TUDAT MEGALAPÍTÁSA
(Norgan bátyó tollából)

Fülsértő hangok keltek szárnyra a kicsiny sziklapárkányról. A köveken térdeplő nyolc kalandozónak igencsak össze kellet húznia magát, hogy kört tudjanak alkotni. Az ormok csendjét immáron huszonnégy órája megtörő alak arcára forradásoknak is beillő szarkalábakat vésett a szokatlanul hosszú koncentrálás. A hangszálak azonban még bírták és rendületlenül ontották a litánia darabos ősszavait, s még a bozontos szakáll sem tudta letompítani az erőteljes hangot. Rőtszakállú Guta kitett magáért. Egy olyan alaktól, aki egy pár percre sem tudta megállni, hogy ne szórjon csikorgó szitkokat az életét folyamatosan megkeserítő gondviselésre, melynek találékonysága a gáncsot vető fűcsomótól a bal lábbal felkelt ongóliantig nem ismert határokat, nos attól egy ilyen szertartás irányítása törpefeletti teljesítmény volt. Eme teljesítmény nagyságával vetekedett társainak azon remekelése, melynek során rávették, hogy vállalja el a vezető szerepét. A litánia véget ért és a levegőben már érezni lehetett a készülődő varázslat "előszelét", mely az utolsó ősszó elhangzásával nem ért véget, csak utolsó szakaszába érkezett. Társai, akik nyakában egytől egyig egy "két kard" szimbólum volt látható, már nem először csináltak ilyet, erre utalt rajtuk a napról napra halványuló, "mindent elsöprő hömpölygő ármádia" jelvény. A nyolc harci-pap egyenként nyitotta meg tudatát és kis csápokat formálva kezdték el fonni egy új közös tudat szövetét. Ez azonban csak egyenként ment és hosszadalmas mivoltáról volt ismeretes, így Gutának lehetősége nyílt, hogy pihenjen egy árnyalatnyit és újra eszébe idézze az elmúlt napok eseményeit, melyek az előtte a kör közepén magasodó kőszoborban fogják elérni csúcspontjukat...

1.
Nyolc nappal a fenti események előtt:
Tharr, a harc és föld istene, panteonja közepén járkált fel s alá. A gondolatok kavarogtak elméjében és ő csak kételyeket és bizonytalan lehetőségeket tudott eme kavargásból kiszűrni. Bár a Chara-din-i rabság napjai hónapokkal ezelőtt véget értek a legfájóbb sebet nem tudta még most sem begyógyítani. Elveszítette egyik legfőbb alattvalóját Vescort az árnyéklovagot. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy ezt a teremtményt nem csupán alattvalójának, de barátjának is tudhatta. Az pedig igen ritka kincs, különösen, ha isten az ember. Többnyire talpnyalókat, szolgákat esetleg hűséges alattvalókat tudhat maga mellet, és így a magányt vélheti halhatatlansága legerősebb mellékhatásának. Még Chara-din-i rabsága idején barátját a Tguarkhanok egy elit csapata győzte le ádáz küzdelemben, azonban a haláltól megóvta lelkét egy ősi varázstárgy az Angyalékszer. Sajnos a drágakőbe zárt lélekkel Tharr nem tudott mit kezdeni, ezért bármennyire is megbízhatatlan volt Fairlight, oda adta neki a tárgyat, hogy dolgozza ki hogyan tudná barátját visszahozni az életbe. Most éppen őt, a mágia istenét várta, aki természetesen késett. Aztán egyszer csak ott volt kezében az ékszerrel.
- Nos - kezdte köszönés nélkül a mágus - van egy jó és egy rossz hírem...
- A rosszat - dübörögte Tharr közbevágva.
Fairlight gúnyos mosollyal arcán folytatta:
- Nem tudom visszaadni szolgád árnyéktestét és a velejáró halhatatlanságát...
Tharr hosszan meredt maga elé majd Fairlightra nézett kérdőn: - Ezek után mi a jó hír?
- Szolgád életben van - folytatta immár komolyabban - de csak úgy láthatod viszont, ha Erdauinon egy avatár-testben újjá születik, majd ezzel kiharcolja magának egy küzdelmes élet során a halhatatlanságot és akkor személyes szolgád lehet megint.

2.
Tharr elgondolkozott: Száz-kétszáz év mire barátja ismét a régi lesz, de mi az egy halhatatlannak, egy pillanat.
- Legyen! Mondd, mit kell tennem ezért!
- Egy halandót rávenni, hogy testébe engedje etikátlan dolog, hiszen a kalandozó halálával járna. Az egyetlen megoldás, ha új testet teremtünk neki, ez azonban ha mi csináljuk közvetlenül túllépi az "Isteni Beavatkozási Törvény" határait. Ezért meg kell tanítanunk valakinek a szertartás, persze ne permanensen, amely mind a te földelem feletti hatalmadat, mind az ékszer mágiáját és az én tudományomat használja. Azonban ehhez igen nagy energiamennyiségre van szükség, körülbelül annyira mint amennyi egy Közös Tudat megalakulásakor fölszabadul...

... Guta a Huertol vonalában lévő csatamezők környékén kóborolt a közeli Tharr-oltár volt uticélja. Sullárogolás közben az üresség mellett a szél hidegét is érezte pedig ez nála nem volt mindennapos, azonban most hiányzott hátáról megszokott vérvörös köpenye. Több társával otthagyták a "közös tudatukat", mivel elharapózott a széthúzás és a nemtörődömség és nem találták gyógymódját. Tervezték, hogy újat alakítanak, de még nem találták meg azt a dolgot, ami igazán közösséggé kovácsolna egy harci-papokból álló K.T.-t. Közben odaért az oltárhoz és ráhelyezte a teljesen összekötözött színes dözmöngöt, majd imájába kezdett. Ezután az áldozat "elfüstölt" és Guta megkapta az érte járó varázslatot. Már fölállt és indult volna tovább amikor Tharr érces hangja ütötte meg ismét a fülét.
- Hűséges szolgám, egy kéréssel fordulok most hozzád, amit visszautasítasz, ha úgy gondolod és akkor sem támad ebből semmiféle hátrányod. Szeretnék adni neked egy nagyon ősi varázstárgyat és megtanítani egy hosszadalmas litániát. Mit szólsz hozzá? - hangzott istene hangja némi érzelemmel hangjában.
- Természetesen vállalom. Nagy megtiszteltetés kiválsztottadnak lenni!
- Köszönöm, jutalmad nem marad el, de térjünk a részletekre...
Azóta összegyűjtötték a rengeteg ramit követ, ragasztót és smirglilevél halmokat és hosszadalmas munkával elkészítették a kőszobrot, melynek kidolgozottsága egy kőkorszaki-szaki művével vetekedet. A szobor körül rajzolt pentagramma a csiszoláskor keletkezett finom porból készült el, közepén Tharr oltárával melynek tetején most a szobor magasodott. Guta ismét a szertartásra figyelt, mert immáron másik hat tudat energiája is feszült elméjében, és már csak egy hiányzott, de szépen lassan az is átáramlott hozzá. Amikor ez is megtörtént a törpe két ősszó hangos kiáltásával útjára indította az energiákat, melyek visszatérvén a tagok tudatába ugyanúgy elvesztették jelentős részüket, most azonban a veszendő energiák nem a természetbe távoztak, hanem a litánia által összegyűjtődvén egy teremtővarázs alapjául szolgáltak. És ekkor elszabadult a pokol:
Az oltár előtt hatalmas reccsenéssel meghasadt a föld, a szobor megbillent, de nem esett le az oltárról. A hasadékból magmatikus gázok szele tört elő forgószélként felkavarva a pentagramma porát. A papok nem láttak semmit, fulladoztak a gázok mérgétől, alig bírtak a helyükön maradni a dübörgő energiák közepén, melyek leginkább a szobor körül sisteregtek. Közben láva tört elő a földből körbefolyva a szobrot, majd iszonyatos csattanás következett és végül csönd lett. Elkezdett leülepedni a por és lassan láthatóvá vált a kis sziklapárkány. Mint frissen kivágott fatörzsek feküdtek sugárirányban a papok és vastag porréteg rakódott minden porcikájukra. Az oltáron, egyetlen mozgó alakként, egy hasonlóan porlepte figura ült és lassan mozgatta ujjait, karjait, mintha most először tenné.

3.
Elsőnek Wolfy ébredt föl, de mire kisöpörte szeméből a port már a többiek is ébredeztek, majd hangtalanul mustrálgatták a mozdulataiba merülő szobor alakot. A csendet Norgan törte meg Sullár-nyerítésnek is beillő röhögésével.
- Most mind úgy nézünk ki, mint az a nyavalyás kőszobor, amit hetekig smirglizgettünk - mondta két vigyorgás között.
És valóban mindannyian tetőtől talpig gránitszínűek voltak szemük kivételével.
- Az a nyavalyás szobor én voltam - hallatszott egy új hang. Mindnyájan odafordultak. Guta mozdult elsőnek. Odalépett és kezet nyújtott:
- Guta vagyok a Rőtszakállúak nemzetségéből, Tharr hozott a KT-nkba.
- Szó szerint - vette át a szót az újonnan született - Vescor vagyok Tharr egyik árnyé...-akadt el egy pillanatra-... halandó papja és bár elég kacifántos módon kerültem közétek, nem vagyok különb nálatok, sőt valószínűleg bármelyikőtök le tudna győzni engem. Ha akarjátok, elmesélem hogyan is kerültem ebbe a testbe - ajánlotta fel Vescor, Avertat azonban mást szeretett volna:
- Erre később is sort keríthetünk, most azonban mossuk le magunkról a "szertartás porát" a patakban.
Mindenki egyet értett a javaslattal csak Wolfy, Thunder és Guta egyeztek meg, hogy ők csak nézik a fürdőzést, hiszen úgyis lekopik róluk a kosz.
Norgan ért először a patakhoz és nem kímélve magát beleugrott a jéghideg vízbe majd lábára állva elkezdte a kezét dörzsölni.
- Hejj, de makacs egy pernye ez -dörmögte, mivel nem sok sikert ért el a lesúrolásában- szappan kell ide - vigyorgott Wolfyékra, akiknek borsózott a hátuk ettől a szótól. Azzal kiugrott a partra a cókmókjához és előkotorta a keresett dolgot, s közben azon mosolygott a bajsza alatt, hogy a többiek sem boldogulnak. Megint ugrott egy seggest kis híján elveszítve a szappant, majd csutakolni kezdte immár szappan segítségével kérges tenyerét. Ám így sem ment. Mérgesen nézett föl egyenesen a mellette mosdó Avertat képébe, melynek láttán nevetés birizgálta gyomrát, de visszatartotta ismervén társát. Azért megjegyezte:
- Bocs pajti, de neked a bal szemed is..., hogy is mondjam..., poros - szakadt ki belőle egy röhögéssel együtt, de hamar arcára fagyott a mosoly. Meredten bámult Avertat szemébe, kinyitotta száját majd egy hang nélkül becsukta, majd végül kinyögte:
- Magasságos csontzúzó! A szemed... a szemed... a szemem... a szemed... kő. Szóval a jobb szemed a szemem láttára változott kő színűvé és most már mind a kettő úgy néz ki mintha egy szobortól kölcsönözted volna.
Avertat, aki már kezdte kapizsgálni a dolgot meg sem lepődött azon, hogy az előbbi jelenséget látta lejátszódni Norgan szemén, majd nyelvén és fogain. Csak szárazon megjegyezte:
- Veled is ugyanez történt és valószínűleg a többiekkel is.
- Kővé válunk! - pánikolt Norgan. Erre Thunder, aki közismerten Tyrexet is megrettentő bátorsággal és önbizalommal rendelkezett, szintén berezelt, olyannyira, hogy Norgant megszégyenítő csukafejessel ugrott a patakba és kiragadva Norgan kezéből a szappant iszonyatos habgyártásba kezdett.
- Ez biztos valami kiütés - kiáltotta hisztérikus hangon - ha lefertőtlenítjük magunkat biztos elmúlik - és tovább sikált. Norgan pánikhangulata röhögésbe csapott át egészen addig az igazán trollos balegyenesig, amellyel Thunder a szomszédos lagúnába repítette. A kobudera fulladozva mászott partra, valami trollról meg taplóról morgott, de nem lehetett rendesen érteni, majd lenyelve haragját /nem lenne etikus bántani a kisebbet gondolta/ föltette a nap kérdését:
- Akkor most mi lesz velünk?

4.
Vescor csak a vállát vonogatta, majd elcsodálkozott ezen a mozdulaton és újra próbálgatta. Guta is tanácstalanul rázta a fejét. A hasonlóan bizonytalan Wolfy elindult Thunderrel tüzet rakni a szárítkozáshoz, egyedül Avertat látszott higgadtnak: - Szerintem imádkoznunk kellene és talán Tharr magyarázattal tudna szolgálni. Egyébként a kövülés továbbfolytatódásának kicsi a valószínűsége.

Miután újjáépítették az oltárt, imádkoztak és Tharrtól megkapták a választ:
- A tudati energia túlzottan vad képesség ahhoz, hogy mágikus úton tökéletesen irányítani lehetne, és egy kicsit megváltoztatta a szertartást, azonban az visszahatott a tudati energiátokra és ezért bárki, aki belép a tudatotokba elszenvedi a változásokat, ahogy ti, és ne csodálkozzatok, ha egyéb meglepetés ér benneteket tudati energiátokkal kapcsolatban.

Beszélik hogy A FÖLDELEM URAI KÖZÖS TUDAT tagjainak a bőrét nem lehet vágófegyverrel átütni és olyat is, hogy még a vérük is gránitszürke. Mindenesetre, ha találkozol egy gránitszürke szemű, szürke hajú, szürke szakállas férfival és már azt hiszed, hogy egy kőszobor jön szembe veled biztos, hogy A FÖLDELEM URAI közül találkoztál eggyel.

Kshi U. Norgan

A Közös Tudat honlapja: http://foldelem.atw.hu