Cirkuszi fősátor (715. épület)
Épület koordinátája: [88,42]
be 715 bemész a 715. épületbe
Félrehajtod a sátor bejáratára hajló ponyvát, és belépsz rajta. Tágas, gyéren berendezett épületbe érkeztél.
Sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyennek kívülről tűnt, lehet hogy valamilyen térnövelő illúzióvarázslat kelti
ezt, bár mi értelme lenne... A terem közepén egy íróasztal áll, mögötte rendkívül alacsony növésű, színes ruhás
gnóm üldögél. Valamilyen iratba mélyed, és csak akkor kapja fel a fejét, amikor elindulsz felé.
- Üdvözöllek kalandozó! Kerülj beljebb - mondja, és feláll a székről, hogy úgy fogadjon.
- Mi járatban vagy erre? Megérdeklődöd, mi ez a hely itt. - Ez a főépület, ahonnan az összes, Ghallát
keresztül-kasul bejáró vándorcirkuszunk működését koordináljuk - meséli a gnóm. - Illetve több ilyen épület
is van, minden szektorhoz tartozik egy. Én Russlan vagyok, általában én tartom itt rendben a dolgokat. Meg
persze a többi fősátorban is, általában minden nap másik helyen ellenőrzök mindent.
- Aztán egy kristálytáblát tesz maga elé, és lassacskán fel is ismered a rajta lévő ábrát:
a kontinens egy részének térképe az. A zöld és barna háttérszínnel jelölt síkságokon és hegyvidékeken mágikus,
fehér pöttyök villognak. - Ezek itt a vándorcirkuszaink! Jelenleg épp ezeken a helyeken járnak,
és mivel tudati kapcsolatban vannak velünk, egy varázslat segítségével egyidejűleg ezeken a térképeken
is megjelenítjük őket. Így könnyebb eldönteni, melyikük merre menjen. Eltöprengsz azon, hogy milyen sok van
belőlük, és csak utólag jössz rá, hogy hangosan gondolkodtál. - Igen, sokan vannak - mondja a gnóm. -,
viszont valószínűleg néhányukat a közeljövőben vissza kell rendelnünk, mert nem bírjuk a fenntartásukat anyagilag.
Nagyon kevés bevétel folyik be a cirkuszozásra vágyó kalandozóktól, sokkal többre számítottunk a vállalkozás
beindításakor. Már a bankok sem adnak nekünk hitelt, hiszen még az előzőeket sem tudtuk visszafizetni.
?szinte sajnálkozással tekintesz a hivatalnokra, és elképzeled, milyen sivár is lenne az életed a vándorcirkusz
állandó jelenléte nélkül. A mutatványosok felbukkanása színes pont a szörnyöléssel telő
hétköznapokban. - Tudnál! - feleli felviruló arccal a gnóm a kérdésedre, melyben udvariasan aziránt érdeklődsz,
vajon te tudnál-e valahogy segíteni. - Jelenleg épp a szekereket vontató lovak és egyéb teremtmények ellátása
a legnehezebb feladatunk. Az élelmezés rengeteg fáradtságba és pénzbe kerül, nem igazán bírjuk anyagilag.
Ha szereznél nekünk olcsón 20 kiló
amnioszt, az sokat segítene. Persze nem kívánjuk ingyen! A bolti ár
negyedét kifizetjük érte. A gnóm megveregeti a hátad, majd búcsút int. A további teendőiden töprengve
távozol. [5 pontot használtál fel, van még ...]
be 715 bemész a 715. épületbe
Félrehajtod a sátor bejáratára hajló ponyvát, és belépsz rajta. A mosolygós gnóm hivatalnokot ugyanott találod, mint mindig, egy iratokkal telirakott íróasztal mögött, amely a sátor közepén áll. Mesélsz neki legutóbbi kalandjaidról. Örül, hogy megtetted, amit kért.
[2000 tapasztalati pontot kaptál. Jutalmad 100 arany.] Russlan szája a füléig ér, úgy vigyorog rád, hogy ez az előnyös üzlet végre megköttethetett. Úgy hiszi, nagyon jó kapcsolataid lehetnek, ha ilyen olcsón sikerült amnioszhoz jutnod. - Persze ezzel még nem vagyunk teljesen kisegítve - vált egy kicsit bizalmasabb hangnemre a gnóm hivatalnok. - A lovak ma ugyan kapnak enni, de ettől még a cirkuszi kasszák nem telnek meg. Ott van például a díjak kérdése... úgy gondoltuk drága és egyedi tárgyakat adunk a cirkuszi sátrakban sikeres kalandozóknak, hogy felkeltsük figyelmüket, és minél többen és többször jöjjenek ringbeszállni a díjakért. Ezek a tárgyak azonban nem olcsók, és hiába a kizárólagos szerződés a zangrozi beszerzőnkkel, az még az árakat is növelni akarja. Szóval előbb-utóbb elfogynak a cirkuszi díjak, ha nem változik meg valami hamarosan. Sajnos vannak tárgyak, amiből nagyon kevés van, például
xxxxx* már alig van a készleteinkben. Ha segíteni akarsz, szerezz valahonnan legalább egyet, ez ki ugyan nem segít, de egy másik kalandozó a jövőben legalább boldog lehet. A teljes beszállítói árat természetesen nem fizethetjük ki érte neked, de majd valahogyan viszonozzuk, ígérem. Ja, és a legkevesebb, hogy a vándorcirkusz törzstámogatója tisztségbe emelünk. Rendben? Elképedve hallgatod a mesét arról, hogy a cirkusznak milyen rosszul megy. Hát, ha ennyire rászorulnak, lehet, hogy segítened kellene. A gnóm megveregeti a hátad, majd búcsút int. A további teendőiden töprengve távozol. [5 pontot használtál fel, van még ...]
*Véletlenszerűen kiválasztott cirkuszi talizmán vagy
szirén köpenye,
aranytermő erszény,
teremtés zsákja,
hatalom fülbevalója,
halálhozó karkötő.
be 715 bemész a 715. épületbe
Félrehajtod a sátor bejáratára hajló ponyvát, és belépsz rajta. A mosolygós gnóm hivatalnokot ugyanott találod, mint mindig, egy iratokkal telirakott íróasztal mögött, amely a sátor közepén áll. Röviden mesélsz kalandjaidról. Örül, hogy megtetted, amit kért.
[3000 tapasztalati pontot kaptál. Jutalmad 5 cirkuszi pergamen.] Russlan láthatólag boldog attól, hogy ennyire segítőkésznek bizonyultál. Vigyorogva mondja el, hogy a most hozott cirkuszi aldíj jó helyen lesz, a cirkuszidéző pergamenről pedig rövid használati utasítást ad. A beígért támogatói tisztségről azonban nem beszél, te pedig el is feledkezel róla, hogy szóba hozd. - Jó hírem van - mesél tovább Russlan. - A cirkuszi döntnökség beleegyezett, hogy megszervezzem egy új műsorszám beiktatását a vándorcirkusz repertoárjába. Ehhez azonban nem elég a szörnymennyiség, amelyet a céllövöldében felhasználunk, új fenevadak kellenek. Na de itt jössz te a képbe, ha elvállalod, 200 aranyat tudok fizetni, ha szerzel nekünk egy élő
xxxxx*! A további teendőket nyugodtan ránk bízhatod. A gnóm hivatalnok modora annyira behízelgő, hogy kis híján gyanú támad a lelkedben vele kapcsolatban. De aztán legyűröd ezeket az érzéseket, hiszen a fickó egyáltalán nem sántikál rosszban, csak a legjobbat akarja a cirkusz számára. A gnóm megveregeti a hátad, majd búcsút int. A további teendőiden töprengve távozol. [5 pontot használtál fel, van még ...]
*Véletlenszerűen kiválasztott lény:
proteinsólyom vagy
dombi yeti vagy
lajhárlord.
be 715 bemész a 715. épületbe
Félrehajtod a sátor bejáratára hajló ponyvát, és belépsz rajta. A mosolygós gnóm hivatalnokot ugyanott találod, mint mindig, egy iratokkal telirakott íróasztal mögött, amely a sátor közepén áll. Mesélsz neki legutóbbi kalandjaidról. Örül, hogy megtetted, amit kért.
[4000 tapasztalati pontot kaptál. Jutalmad 200 arany.] Valahonnan a semmiből előkerül egy kezeslábasba öltözött gnóm nő és elvezeti az általad hozott állatot. Russlan székkel kínál, és ő maga is leül az íróasztal mögé. - Nagyon hálásak vagyunk neked! Bárcsak több ilyen jólelkű kalandozóval is összehozna a sors. A dolgaink ugyan nem indultak virágzásnak, de talán már nem vagyunk a gödör legmélyebb pontján. Már csak egy nagyobb összegű adományra lenne szükségünk, emiatt ki is hirdettük a városházákon, hogy támogatókat keresünk. - A gnóm bizalmas hangnemre vált. - Neked lenne 6000 aranyad a cirkusz megmentésének magasztos céljára? Ez az utolsó, amit kérek tőled! Igazi jócselekedet lenne! És hogy mi is adjunk valamit, minden támogatónk a jövőben ingyen teheti próbára tudását a cirkuszainkban. - Russlan hirtelen elhallgat, így neked is van időd eltöprengeni a hallottakon. Korábban már kaptál egy ígéretet arra, hogy törzstámogatóvá tesznek. Beszélgetőpartnered csüggedt arckifejezését látva ezt most jobb, ha nem hozod szóba. Vajon van-e ennyi pénzed arra, hogy a cirkuszt támogasd? Vajon ez az adomány nem olyan, mintha egy feneketlen zsákba dobnád? Tényleg megmentené ez a pénz a vándorcirkuszosokat? Majd eldöntöd addig, míg legközelebb erre jársz. Russlan további mondandója félbeszakítja töprengésedet: - Viszont te már így is sokat tettél értünk, szeretnélek kárpótolni valamivel. Van nem messze egy földalatti épületkomplexum, amit mi csak "cirkuszraktárnak" hívunk. Ott tartjuk fogva a tartalék céllövöldés szörnyeket, amikre csak akkor van szükség, ha kifogynának belőlük a rónákat járó egységeink. Esetleg odautazhatsz, megfigyelheted őket alaposabban, hátha ezáltal rájössz a gyengéikre, és így sikeresebben ugorhatsz neki majd a próbáknak. Ezt a lehetőséget igazán megérdemled. Csak mondd meg az őröknek, hogy én küldtelek. Be fognak engedni. Egy térképet is adok, a könnyebb tájékozódás végett. Az adománnyal kapcsolatban pedig még annyit, ha ennyi aranyat nem is tudsz nélkülözni, mi akkor is hálásak vagyunk neked! Russlan ezután a kezedbe adja a "cirkuszraktár" térképét. Az adományozásról pedig van időd még gondolkodni.
[Megjegyzés: ennek a küldetésnek a teljesítéséért 50 jóságpont jár.]
Ez a
136. labirintus térképe.